Politika

Lehet, hogy Magyarországon ki kell vonni a forgalomból a Bibliát a Stop Soros miatt

Fotó: Facebook

Ha bevándorlást segítő tevékenységnek minősül a bevándorlást pozitív színben feltüntető propaganda-tevékenység, illetve minden kampány és szeminárium, és az abban való részvétel is, akkor se olvasni, se terjeszteni nem szerencsés a Bibliát. Ahogyan a keresztény szeretetszolgálatokat is megsarcolja az Orbán-kormány ezzel a keresztényi lépéssel.






Lényegében kifilézte az Orbán-kormány adópolitikai, avagy civilellenes terveit Nyáry Krisztián. Az író-irodalomtörténész, a Magvető kiadó művészeti vezetője a héten az Országgyűlés elé került bevándorlási különadóról szóló törvény ügyében a Facebook-oldalán írt bejegyzést, ami igen tanulságosra sikerült.

 

Levelet címzett ugyanis a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV), amelyben a keresztény kultúra védelmének gyakorlati szabályai iránt érdeklődött:

 

Nyáry Krisztián idézte a törvény szövegének részletét, amelynek értelmében bevándorlást segítő tevékenységnek minősül a bevándorlást pozitív színben feltüntető propaganda tevékenység is, amelyet a törvény 25 százalékos különadóval rendel sújtani. Ennek kapcsán kénytelen volt megjegyezni:

„a bevándorlást pozitív színben feltüntető propagandatevékenységben” nem szenved hiányt maga a Biblia sem.

 

Az irodalomtörténész Mózes harmadik könyvéből idézett is:

„Hogyha jövevény tartózkodik nálad, a ti földeteken, ne nyomorgassátok őt. Olyan legyen néktek a jövevény, aki nálatok tartózkodik, mintha közületek való bennszülött volna, és szeressed azt mint magadat, mert jövevények voltatok Égyiptom földén. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek.” (3Móz 19:33-34)

 






Az író éppen ezért nem habozott, állásfoglalást kért a NAV-tól a kérdésben:

ezek alapján ki kell-e a vonni  a Bibliát a forgalomból, illetve ha igen, szükséges-e szintén kivonni „egyéb kiadványokat is, amelyek ezen könyvhöz támogatóan viszonyulnak”.

 

Végül, mivel a törvény (2)/a. pontja kitér arra, hogy bevándorlást segítő tevékenységnek minősül „média kampányok, média szemináriumok folytatása, és az abban való részvétel” is, Nyáry tájékoztatást kért arról is, hogy a Biblia című könyvet

propagáló kampányok, szemináriumok látogatása esetén a személyi jövedelemadóra is kiterjed-e a 25%-os büntetőadó?

 

Mindez azonban aligha ennyire szórakoztató. Sőt. A jogalkotó ugyanis – mint megírtuk – teljesen komolyan megbüntetné mindazokat, akik a Magyarországon menedéket kérőknek bármilyen módon segítenek. Az Országgyűlés honlapján olvasható törvénymódosító javaslatcsomag alapján ugyanis a 25 százalékos bevándorlás különadó, amelyet a Stop Sorosból száműztek a magyar és a nemzetközi tiltakozás hatására, jövőre az adótörvénybe építve hatályba lép.

 

Fotó: Facebook

 

A tervek alapján bevándorlást segítő tevékenységnek minősül minden olyan program, akció tevékenység, amely közvetlenül vagy közvetve előmozdítja a bevándorlást. Ilyen lehet minden médiakampány és -szeminárium rendezése és az abban való részvétel, a hálózatépítés és működtetés, illetve a bevándorlást pozitív színben feltüntető propaganda-tevékenység. 

Az adót pedig azoknak kell befizetniük, akik anyagilag támogatják a bevándorlást segítő magyarországi tevékenység végzését vagy Magyarországon székhellyel rendelkező szervezet bevándorlást segítő tevékenységét.

 

Érdekesség, hogy a szöveg szerint adóalany nem lehet párt és a pártalapítvány, továbbá olyan szervezet sem, amelynek az adómentességét nemzetközi szerződés vagy viszonosság biztosítja. A viszonosság kérdésében – hangzik a szöveg – az adópolitikáért felelős miniszternek a külpolitikáért felelős miniszterrel egyetértésben kialakított állásfoglalása az irányadó.

 

A mentesség ugyanakkor nem vonatkozik azokra, akiket a Stop Soros törvénycsomag lényegében eltilt minden, eddig teljesen legális tevékenységüktől. 

És ezek nem a menekülteknek bárminemű jogi vagy egyéb segítséget nyújtó civil szervezetek – mint a Helsinki Bizottság vagy az Amnesty International és mások –, hiszen ezek, akár Soros György pénzéből, akár más forrásból működnek, semmilyen módon nem mozdíthatják előre a bevándorlást.

 

Már csak azért sem, mert hónapok, évek óta a határ közelébe sem mehetnek – de legalábbis csak nagy nehézségek és bürokratikus akadályok leküzdésével. Ráadásul a most kriminalizált tájékoztatóikat sem közvetlenül juttatják el a menekültekhez, sokkal inkább azokkal vannak elfoglalva, akik egyfelől a tranzitzónákon keresztül már bejutottak Magyarországra, s legális úton benyújtották menedékkérelmüket.

Valóban vannak viszont olyan a szervezetek, amelyek a határon, a tranzitzónákban – ahol a menedékkérőket megállítják – könnyedén előmozdíthatják a migrációt. Ők tájékoztatnak, ruhát és ételt osztanak, segítséget és tájékoztatást nyújtanak, tehát a bevándorlást propagálják. Ezek a keresztény szeretetszolgálatok.

 

Aprócska bökkenőnek tűnik legalábbis, hogy a vonatkozó jogszabályok alapján a tranzitzónákban a határon a karitatív munkát (az ott tartózkodó menedékkérelmet benyújtó személyek humanitárius segítését) Magyarországon évek óta csakis az úgynevezett Karitatív Tanács (KT) szervezetei végezhetik.

 

A KT-nek márpedig a kormány erről szóló tájékoztatása szerint jelenleg hat tagszervezete van:

  • Katolikus Karitász
  • Magyar Református Szeretetszolgálat
  • Magyar Máltai Szeretetszolgálat
  • Ökumenikus Segélyszervezet
  • Baptista Szeretetszolgálat
  • Magyar Vöröskereszt

 

A Vöröskeresztet leszámítva ezek mind a magyar keresztény felekezetek segélyszervezetei, amelyek bátran vállalják, hogy segítsék azokat, akik ugyan „idegen népességek”, mégis betennék a lábukat Magyarországra. Ilyen például a református egyház szervezete, hiszen az „már évekkel ezelőtt megkezdte menekülteket segítő szolgálatát”, így nyújtva nélkülözhetetlen támogatást a menedékkérőknek. Mindezt ráadásul nemhogy illegálisan, de éppenséggel a kormány, pontosabban Soltész Miklós volt szociális államtitkár (a KT elnöke) jóváhagyásával, ösztönzésére, sőt, jelentős állami támogatásból végezték.

 

Fotó: Youtube

 






kormány ugyanis külön pénzügyi forrásokat is juttat erre a célra a KT tagszervezeteinek:

tavaly például 300 millió forintot kaptak ezek a szervezetek a bevándorlásszervezésre a magyar adófizetők jóvoltából.

 

Mindez azt jelenti, hogy

az Orbán-kormány most megadóztatja az adófizetői pénzt,

hiszen egyértelmű, hogy amennyiben a jogegyenlőség és a tisztességes eljárás elve vonatkozni fog a Stop Soros törvénycsomagban foglalt szabályok betartására, akkor az állami hatóságoknak e bevándorlásszervező keresztény szeretetszolgálatokkal szemben kell majd fellépniük, a kabinet pedig az új adónem bevezetésével lényegében 25 százalékkal csökkenti a KT tagjainak eddig közpénz-támogatását, hiszen ennyit be, illetve vissza kell majd fizetniük az államkasszába.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top