Szakmai körökben nyílt titokként beszélnek arról, hogy Patyi András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora lesz a közigazgatási felsőbíróság elnöke. Őt váltaná az NKE élén Koltay András, a Médiatanács tagja, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanszékvezetője – írja az mfor.
Az mfor információi szerint Patyi András környezetében már kész tényként kezelik, hogy a rektor a közigazgatási bíróság élére kerül. A portál úgy tudja, hogy őt követi a rektori székben Koltay András, a PPKE Állam- és Jogtudományi Karának docense. A médiajogra, polgári jogra specializálódott Koltay kinevezését hivatalosan még nem erősítették meg.
Szakmai életrajza szerint Koltay 2002-ben szerzett jogi diplomát a Pázmányon, 2012-ben egyetemi docens, 2016-tól tanszékvezető. Fő kutatási területe a szólásszabadság, a médiajog és a személyiségi jog. Tagja a Médiatanácsnak és a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumának.
A közigazgatási felsőbíróság egy, a rendes bírósági szervezettől elkülönülő egység lesz, ahol a közigazgatási jogvitákról döntenek majd. Ilyenek a járási és megyei kormányhivatali döntések, jegyzői határozatok, illetve az adózással kapcsolatos jogviták. A portál azt írja, hogy kritikusok szerint Orbán Viktor azért akarta létrehozni a közigazgatási bíróságot, hogy a bizalmi emberekre bízott testület elsikálja majd a kormányzati szereplőkhöz kötődő kényes ügyeket.
Amint azt áprilisban megírtuk, az országgyűlési választások után Orbán Viktor Facebook-oldalán közzétettek egy videót, ami a kampányfilmekből kimaradt jeleneteket mutatta be. A jópofának szánt jelenetek között volt egy, amin a miniszterelnök Patyi Andrást szívatja. A Patyi által elnökölt Nemzeti Választási Bizottság ugyanis megbírságolta Orbánt, amiért a kisbéri óvódásban törvénytelen módonkampányolt. A miniszterelnök ezt láthatóan nehezen viselte, ezért a videón többször is beszólt a rektornak.
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.