Politika

Megvédi a politikusokat a nyilvánosságtól a Fidesz, Semjén Zsolt vadászatairól sem lehet majd írni

Fotó: Magyar Nemzet

Trócsányi László igazságügyi miniszter benyújtotta a magánélet védelméről szóló törvényjavaslatot, ami szigorítaná a közszereplők védelmét a nyilvánossággal szemben – szúrta ki a 444.






 

Eszerint

  • „A közügyek szabad vitatását biztosító alapjogok gyakorlása a közéleti szereplő személyiségi jogainak védelmét szükséges és arányos mértékben, az emberi méltóság sérelme nélkül korlátozhatja; azonban az nem járhat a magán- és családi életének, valamint otthonának sérelmével.”
  • „A közéleti szereplőt a közügyek szabad vitatásának körén kívül eső közléssel vagy magatartással szemben a nem közéleti szereplővel azonos védelem illeti meg.”

Vagyis a kormány a közéleti szereplők, a politikusok védelmében szigorítaná a törvényt. A bíróságoknak ezért majd a közélet megvitatásához fűződő alapjog és a magánélet sérthetetlensége között kell lavírozniuk ítélethozatalkor.

 

A javasolt jogszabály szerint a magán- és családi élet abszolút sérthetetlen, még akkor is, ha annak megvitatása valamilyen közügyhöz kapcsolódna. Így akkor is nehéz helyzetbe kerülnek a bíróságok, ha például közszereplők drága utazásairól esik szó a nyilvánosságban. Így ha Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes közli, hogy magánemberként vesz részt több milliós vadászatokon, vagy ha Rogán Antal kabinetminiszter helikopterrel megy mulatni, akkor ahhoz senkinek semmi köze.






 

Fotó: Magyar Nemzet

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top