Belföld

80 éves, vak, félig süket nyugdíjasra vár kilakoltatás

Hamarosan az utcára kerülhet Zuglóban egy 80 éves, vak, félig süket nyugdíjas, akit csúnyán átvert néhány szélhámos.





 

Stark Ferenc a felesége halála után egy társkereső hirdetés útján ismerkedett meg egy asszonnyal és családjával. Hamar a bizalmába férkőztek, és a jóhiszeműségét kihasználva a segítéségét kérték egy hitelfelvételhez. Az idős úr segített is, és fedezetül adta a lakását egy kölcsönügylethez. Azonban a pénz felvétele után a család köddé vált, és Stark Ferenc volt kénytelen törleszteni, amíg bírt.

Az idős férfi azonban nem sokáig tudta fizetni a részleteket, ezért hamarosan elindultak ellene a jogi eljárások, amelyek eredményeként 2010-ben már ki akarták lakoltatni, ám a sajtó és néhány civil szervezet fellépése nyomán ez nem történt meg. A neki – természetesen nem braille-írással – írt levelekből kiderült, hogy az évek során a vele szemben állított követelés sokszor gazdát cserélt. Stark Ferenc elmondta, legutóbb arról tájékoztatták, hogy szeptemberben elindítják ellene a lakáskiürítési eljárást.

A követelés jelenleg a Fors Faktor Zrt. birtokában van. A cég tulajdonosa a Hermes Hitel és Faktor Zrt., amely az egyik leggazdagabb magyar érdekeltsége. A Forbes Magazin összeállítása szerint a társaság tulajdonosa, Antal Ernő 19,5 milliárd forintos vagyonával az 56. leggazdagabb magyar volt 2018-ban. Ő és családja az ingatlanhasznosítás, a pénzügyi szolgáltatások és az agrárium területén érdekelt.

 





Természetesen megkerestük a céget is. Interjúkérelmünkre azt írták:

A Fors Faktor Zrt. a hivatkozott hitelfelvétel körülményeiről, az állítólagos csalásról, bármilyen ezzel kapcsolatos, folyamatban levő vagy lezárt hatósági eljárásról, perről semmilyen információval nem rendelkezik, a hitel folyósításában semmilyen szerepet nem játszott. A közhiteles nyilvántartásokból kitűnik, hogy a Mobilizmo Kft. tulajdonjogát 2010-ben a Magyar Ingatlanhitel Zrt. javára 2007-ben bejegyzett vételi jog alapján jegyezték be. A Fors Faktor Zrt. csak 2017-ben került az üggyel kapcsolatba, az ingatlan tulajdonjogát a Mobilizmo Kft. felszámolási eljárásában, nyilvános pályázaton vásárolta meg. A Fors Faktor Zrt. tulajdonjogának gyakorlása során a vonatkozó jogszabályok szerint jár el.

 


 

 

forrás: 24.hu




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top