Belföld

Kíméletlen pénzbegyűjtést folytat a kormány

A legkisebb önkormányzatoktól is visszaszívja az állam a korábban kiszórt uniós pénzeket vélhetően a költségvetés kicsinosítása érdekében. A kormány szerint csak a számlák vezetője változik.

 






Nem járt jól az az önkormányzat, amelyik konzorciumban indult más településekkel karöltve uniós támogatásokért, s gesztorszerepet vállalt az együttműködésben – írja a Népszava. Van ugyanis olyan település, amelyik épp emiatt került abba a helyzetbe, hogy az államkincstárhoz kell utalnia az ötvenmillió forint feletti támogatási összeget, amihez innentől kezdve kezdve a korábbinál jóval nehézkesebben juthat hozzá.

 






A napilap korábbi híre szerint az állam szeptember 30-ig a Magyar Államkincstárhoz (MÁK) irányítja a választások előtt kiszórt uniós támogatásokat, ha azok összege meghaladja az ötvenmillió forintot. Az intézkedés sokak szerint a költségvetési hiány kozmetikázást szolgálja. A Pénzügyminisztérium azonban azzal érvelt, hogy az állam felügyelete mellett a pénzeket így biztosan az adott fejlesztési célra költik, ráadásul az uniós források továbbra is az önkormányzatokéi, csupán a számla vezetője változik.

 

 

forrás: napi.hu

 




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top