Politika

Pintér levelet kapott – a válasz alól már nem bújhat ki

Fotó: Népszava

Elegük lett a tesze-tosza kerületvezetésből, a nagy semmit produkáló megbízott kerületi rendőrkapitányból: közvetlenül a belügyminiszterhez fordultak a belvárosi kerület lakói, hogy tegyen rendet legalább nyolc év alatt – ha már a beígért miniszteriális posztbetöltésekor két hét alatt nem sikerült.






Sőt: egy lakossági fórumra is meghívták, hogy szemtől-szembe közöljék vele az alkalmatlanságát.

 

Az Új7 2019 elnevezésű csoport megelégelte, hogy hülyének nézik őket a mismásoló mellébeszélésekkel – saját kezükbe vették a sorsukat és csütörtökön aláírásgyűjtésbe kezdtek az úgynevezett „bulinegyed” civilizálása érdekében.

Az erzsébetvárosi csoport saját meghatározása szerint egyszerű lokálpatriótákként nemzeti, etnikai, faji, vallási, ideológiai, és egyéb törésvonalaktól, illetve pártállástól függetlenül civilként kívánnak politizálni szűkebb lakókörnyezetük érdekében az immár ellehetetlenült belvárosi állapotok miatt. Céljuk, hogy ne csak bulizni, de élni is lehessen a kerületben.






 

Mivel eddigi tiltakozásaik semmilyen hivatali szankciót nem vont maga után sem a kerület, sem a főváros vezetőinek a részéről, úgy döntöttek, hogy egyenesen Pintér Sándorhoz fordulnak a környezetük dekriminalizálása érdekében. Az alábbi levelet hétfőn postázzák a belügyminiszternek, amihez ellenzéki képviselők is csatlakoztak, többek között Szűcs Balázs Párbeszéd, Kispál Tibor MSZP, Oláh Lajos DK.

„Tisztelt Miniszter Úr!

Mi mindent megpróbáltunk.
Civil közösséget hoztunk létre Erzsébetvárosban, fórumokat szerveztünk. Tárgyaltunk az önkormányzattal, beadványokat, panaszokat írtunk és demonstrációt is szerveztünk. Elfogyasztottunk már egy kerületi rendőrkapitányt, – szerintünk nem az ő hibájából kellett távoznia -, több budapesti rendőrfőkapitányt, de semmi javulás nem történt.

Sőt! Egyre romlik a helyet. A kerületi önkormányzat is támogatja a kerületi kapitányság munkáját, az utcán járőröket is lehet látni, de ezek a járőrök bénán nézik, amikor a szemük láttára követnek el tömeges szabálysértés. Volt olyan rendőr, aki a lakók kérdésére azt állította, hogy tudomása szerint Erzsébetvárosban szabad az utcai alkohol fogyasztás.

Néhány hete egy kerületi lakót az utcán éjjel szórakozó turisták között, pár lépésre a posztoló rendőröktől leütöttek, telefonját elrabolták. Hetekre ágyba kényszerült a törései miatt. Az alvilág befészkelte magát a kerületünkbe, láthatóan nincs elég erő és muníció a helyzet javítására.

 

Tisztelt Miniszter Úr!

Erzsébetváros Budapest egyik turisztikai központja. Ami itt történik, annak híre megy külföldön is. A kerületi szórakozóhelyeknek is jelentős károkat okoznak a turistákra utazó bűnözők. Ezért is kérjük, hogy személyes közbenjárásával hathatós intézkedések történjenek, hogy a lakók biztonságban, nyugalomban élhessenek. Alkalmazzon minden létező eszközt és eljárást a közbiztonság, a közrend helyreállítása érdekében. Úgy véljük, hogy nekünk is jogunk van erre.

A napokban nevezett ki újabb budapesti rendőrfőkapitányt. Ezért is kérjük, hogy jöjjön el egy erzsébetvárosi lakossági fórumra, melyen az új rendőrfőkapitánnyal együtt tájékoztathatnak bennünket lakókat azokról a már megtett és tervezett lépésekről, amelyeket Belső-Erzsébetváros közbiztonsága érdekében tettek és tesznek.






Erzsébetváros lakói”

 

Pintér levelet kapott – a válasz alól már nem bújhat ki cikk eredetileg a Szabadhír -n jelent meg.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top