Belföld

Elismerte a kormányközeli elemző, hogy a Sargentini-jelentés nagy része igaz

Mráz Ágoston Sámuel maga ismerte el, hogy a Sargentini-jelentésben lévő állítások többsége megfelel a valóságnak.





 

Az ECHO TV Angard című műsorában Závecz Tibor, Tóth Csaba, Mráz Ágoston Sámuel és Gajdics Ottó vitatkoztak az Orbán-kormányt elítélő jelentésről.

A műsorban Tóth Csaba a Republikon Intézet stratégiai igazgatója megemlítette, hogy az az elemzés, amit a jelentés kapcsán a Nézőpont csoport készített Mráz Ágoston Sámuel vezetésével, az elferdíti a valóságot, ugyanis “kiragad bizonyos részeket, és azt állítja, hogy csupán azokról szól a jelentés”.

 

Mráz Ágoston azonnal közbevágott: “írtunk egy elemzést, amiben bebizonyítottuk, hogy tévedések vannak a jelentésben” – mondta.

“Kiemeltek kis részletelemeket ebből az anyagból és általánosítotok” – vágott vissza Tóth Csaba.

“Ne haragudj Csaba, ez akkora csúsztatás, hogy fáj. Ha 69 állításból 12-ről bebizonyítjuk, hogy hazugság, tévedés, kettős mérce, ahhoz azért hadd legyen meg a jogunk.”

– szólta el magát Mráz Ágoston Sámuel.

Akkor most ennél a mondatnál érdemes egy kicsit elidőzni, és végiggondolni, hogy mit is mondott a Fideszhez közeli elemző. Mráz Ágoston ezzel a mondatával ugyanis azt állította, hogy a jelentés négyötöde igaz, amit még ők sem tudtak cáfolni.

De talán, ami még ennél is fontosabb, ezzel a mondatával azt is elismerte, hogy nemcsak a kormány bevándorláspolitikája miatt készült a jelentés, hanem azét, mert a magyar kormány megsérti a véleménynyilvánítás szabadságát, az igazságszolgáltatás függetlenségét, a vallásszabadságot és még hosszasan sorolhatnánk. Az Orbán-kormány korrupciós ügyeit már meg sem említjük…

Az említett jelenet 14:10-nél kezdődik:

 

 

forrás: sztarklikk.hu

 




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top