Politika

A Fidesz végnapjai?! – Elindult a hetes cikkely szerinti eljárás!

MTI FOTÓ: MINISZTERELNÖKI SAJTÓIRODA / SZECSÕDI BALÁZS

Az Európai Parlament tovább folytatja a hetes cikkely szerinti eljárás lefolytatását Magyarországgal szemben. Következő lépésként a tagállamok illetékes minisztereinek keddi tanácsülésén felkérték a magyar kormányt, egy írásos vélemény benyújtására, adta hírül a 444.hu.





 

Gernot Blümel uniós ügyekért felelős osztrák miniszter sajtótájékoztatóján elmondta, a bizottságot megkérték arra, hogy minden egyes pontot amit felhoztak Magyarország ellen, nagyon alaposan vizsgáljanak meg, mivel ez az első alkalom, hogy az Európai Parlament indította volna el a hetes cikkely szerinti eljárást.

Blümel továbbá kijelentette, hogy az osztrák elnökség számára rendkívül fontos a lehető legkorrektebb eljárás.

Az eljárás következő állomása az lesz, amikor meghallgatják majd a magyar kormányt a tagállamok kormányainak tanácsában, bár ennek időpontja még bizonytalan. Akár hosszú ideig is eltarthat ez a folyamat, melynek során többször is ismertethetik a magyar kormány álláspontját.





 

Szeptember 12.-én kezdeményezte az Európai Parlament a hetes cikkely szerinti eljárást Magyarországgal szemben, mivel úgy ítélték meg, hogy itt sérülnek az uniós alapértékek. Az ezt megfogalmazó Sargentini-jelentést kétharmados többséggel elfogadták az európai uniós képviselők. A magyar kormány meghallgatását követően jön majd a miniszterek tanácsa, ahol négyötödös többséggel kell elfogadniuk a Magyarország elleni vádakat annak érdekében, hogy az eljárás folytatódhasson.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top