Politika

Irdatlan robbanás a Jobbikban, Vol(NER)ék váratlan bejelentést tettek

Pestibulvar.hu

A volt alelnök a fegyelmi tárgyalása előtt egy órával közölte döntését, miszerint robbant, és elhagyja a pártot, méghozzá nem is egyedül.






 

Vol(NER) János sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a Jobbik vezetői szerinte koncepciós eljárásra készültek ellene, és előre kihirdették az ítéletet, ezért lép ki a pártból. (Kihirdették az ítéletet, hogy kizárják, de ő önmagától lép ki? Ahha, értem.)

Hozzátette: vele együtt Fülöp Erik és Apáti István is távozik, akik a frakcióból való kizárása után jelezték először, hogy csatlakoznának hozzá.

Emlékezetes, a Jobbikban akkor lángoltak fel újra a belharcok, amikor Volner levelet írt a párt alapszervezeti elnökeinek, melyben kifejezte egyet nem értését, amiért pártja elkezdett közeledni az LMP-hez. A politikus azóta körbehaknizta a teljes kormányközeli médiát, ahol többek között azzal vádolta meg egykori párttársait, hogy összefogtak Soros Györggyel és embereivel. Az LMP-hez való mérsékelt közeledés van, akinek már nem fér bele a megszelídült, Toroczkai-mentes Jobbikban sem. Ők mehetnek majd a NER-hez vagy Vol(NER)-hez.

 

Állításait arra alapozta, hogy a Jobbik jelenlegi elnökhelyettese, Gyöngyösi Márton Brüsszelben konferenciát szervezett Teplán Istvánnal, a CEU rektorhelyettesével, és hogy meghívták őt a párt legutóbbi kongresszusára.

Sebes léptekkel halad tehát a párt leszalámizálódása, kíváncsian várjuk, mi lesz a következő állomása a radikálisok és a néppártosok harcának.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top