Politika

Megszólalt Bajnai – nem teszik zsebre Orbánék, amit mondott

Fotó: Szigetváry Zsolt - MTI

A legnagyobb kárt a fejekben és a lelkekben okozza a miniszterelnök – írta Bajnai a HVG-nek publikált esszéjében.






 

Elemzést írt Bajnai Gordon volt miniszterelnök az ország helyzetéről a HVG hetente megjelenő lapszámának. Az expolitikus nem nagyon szerepelt az elmúlt években a közéletben, a 2014-es választást követően visszavonult. Most valamiért mégis úgy érezhette, ideje megszólalni, nem is rejtette hát véka alá a véleményét.

 

Az exkormányfő szerint az egyik legnagyobb probléma nem az Orbánék által agyba-főbe kommunikált bevándorlás, mint inkább a kivándorlás kérdése. A lakosság bő öt százalékának, a legképzettebbeknek és leginkább vállalkozó szelleműeknek a tartós külföldre települését valóságos nemzeti katasztrófának nevezte. Mint fogalmazott, Magyarországot a 2008-as válság időszakához képest

„NEM A HIRTELEN SZÍVHALÁL, HANEM A LASSAN ÖLŐ DAGANAT FENYEGETI”.

 

Bajnai szerint ráadásul a felsőoktatás lezüllesztésével Orbánék nem hogy nem próbálják itt tartani az ország tehetséges fiataljait, de egyenesen elüldözik őket itthonról, ez pedig azért problémás, mert velük együtt a tudás is elhagyja az országot. A volt miniszterelnök a munkaerőhiányt is súlyos problémának tartja, az szerinte ugyanis egyre jobban fékezi a gazdaság növekedését, és veszélyezteti, hosszabb távon pedig fenntarthatatlanná teszi a tartalékaitól 2010 után megfosztott nyugdíjrendszert is.






 

Bajnai szerint azonban még ezek is eltörpülnek amellett, hogy a rendszerszintűvé váló korrupció elfedése és a hatalom megtartásának biztosítása miatt a kormány folyamatosan és ipari méreteket öltően mossa a választók agyát. A volt kormányfő szerint ez a legnehezebben helyrehozható kár, mint írta, az állandó manipulációval Orbánék még a jelenleginél is kiszolgáltatottabbá teszik az országot egy következő válságra. Az ellen ugyanis csak azok védekezhetnek sikeresen, akik helyesen tudják értelmezni a körülöttük lévő világot – írta.

A volt kormányfő elég borúlátóan zárta esszéjét: szerinte a polgárosodás esélye ma messzebb van, mint 1990-ben volt, és félő, hogy a magyarok ezekből az önsorsrontó keretekből csak újabb súlyos traumák és válságok útján fognak tudni kikerülni.

 

Guy Verhofstadt, a Sargentini-jelentés miatt támadott EP-s liberális frakcióvezető is ütötte ma egy sort Orbánékat, erről bővebben itt olvashat.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top