Politika

Szijjártó szerint csak politikai blöff az utóbbi idő legnagyobb botránya

Forrás: MTI

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter véleménye szerint, a “Soros-egyetem” nem is szeretne megoldást találni arra, hogy Magyarországon maradhasson, egyszerűen csak politikai balhét szeretne generálni. Szijjártó ezt azután közölte, hogy a CEU elnök-rektora Michael Ignatieff levelet írt neki, és azt a sajtónak is elküldte, közölte a 444.hu.






 

A külügyminiszter az MTI-nek kiadott közleményében leírta, hogy Ignatieff levelét még meg sem kapta, de a rektor rögtön kiadta azt a sajtónak is. Ez is azt bizonyítja, hogy a “Soros-egyetem” nem keresi a megoldást, egyszerűen csak zavart akar kelteni.

 

Michael Ignatieff levélben melyet Szijjártó Péternek és a sajtónak is elküldött azt írta, “a CEU tizennyolc hónapja keresi a megoldást arra, hogy Magyarországon maradhasson”, viszont Szijjártó olyan kijelentéseket tett már többször is, ami alapján arra lehet következtetni, hogy a magyar kormány már meghozta a döntését az intézmény ügyében. A külügyminiszter korábban kijelentette, hogy a CEU magyarországi működéshez az USA-ban is felsőoktatási tevékenységgel kell rendelkeznie az egyetemnek, de ezt “egyelőre mi, a magunk részéről bizonyítottnak nem látjuk”.

Szijjártó szerdán kiadott közleményében azt írta, hogy ami a CEU-val kapcsolatban zajlik, az “egy Soros-féle politikai blöff, egy befolyásolási kísérlet”. Szerinte a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy az egyetem Budapesten folytathassa tevékenységét, de a CEU nem mutat hajlandóságot az együttműködésre csak politikai zavart akar gerjeszteni.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top