Mészáros “mindenhez is ért” Lőrinc a tulajdonosa az ország áramigényének jelentős százalékát ellátó Mátrai Erőmű. Az erőmű 5 darab lignit tüzelésű, összesen 900 MW teljesítményű, és két darab 33 MW-os gázüzemű energiatermelő blokkal rendelkezik. Teljesítményben ez a Paksi Atomerőmű felét teszi ki.
Persze, ha ilyen nagy tételben játszik valaki, akkor már nem olyan fontos neki a rezsicsökkentés, hiszen az ő haszna veszik el. Jó kapitalistához híven, az energia árak emelkedése az, ami örömmel tölti el őket, legalábbis ez derül ki abból a hangfelvételből, ami az Alfahír birtokába jutott. A hangfelvételen Valaska József, a Mátrai Erőmű igazgatóságának vezetője hallható:
“Ellentétben azzal, amit az elmúlt 5-6 évben hallhattatok tőlem, most azt kell mondanom, hogy a cég piaci helyzete jó. A villamosenergia-árak, a villamos energia nagykereskedelmi árai nőnek, reméljük, a lakossági is, bár ez nem biztos, hogy népszerű, de bízunk abban, hogy a lakossági is, mert akkor az MVM mozgástere is meg fog nőni a mi hosszú távú szerződéseinken keresztül”
Valaska József azután került az igazgatóság elnöki székébe, hogy Mészáros Lőrinc megvette a céget. A tavaszi tulajdonosváltást követően a vezető testületek posztjaira Mészáros Lőrinc emberei kerültek, sőt, a felügyelőbizottágot az üzletember lánya, Mészáros Beatrix vezeti.
Mindenképpen elgondolkodtató, hogy a “rezsicsökkentésnek” csúfolt akció célja kettős volt-e. Egyrészt, népszerűséget szerezni, ezáltal megnyerni a választásokat, másrészt a kivéreztetett energiaipari cégeket megvenni, és azokat -a rezsicsökkentés megszüntetésével- újra nyereségessé tenni, csak már saját zsebre.
Félő, hogy az energia után a szemétszállításban és az ivóvíz szolgáltatásban is ez fog következni.Kíváncsian várjuk, Németh Szilárd most is ugyanolyan harcos marad-e, mint eddig!
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
![Független hírek](https://fuggetlenhirek.info/wp-content/themes/flex-mag/images/logos/logo-large.png)
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.