Politika

Égett, mint a Reichstag – szénné oltották Orbánt a parlamentben

Pestibulvar.hu

Az ellenzéki képviselők az azonnali kérdések órájában estek neki a miniszterelnöknek.






 

Mára gyakorlatilag az utolsó terepe az ellenzéki képviselőknek az Orbánnal való vitákra az azonnali kérdések órája maradt, nem véletlen, hogy minden esetben megpróbálnak élni a lehetőséggel. Ezúttal Sneider Tamás, Harangozó Tamás, Vadai Ágnes, Csárdi Antal, Szabó Tímea és Jakab Péter is megtalálták őt maguknak, a mai plenáris ülés abszolút sztárja tehát egyértelműen a miniszterelnök volt.

 

Sneider és Csárdi a korrupcióról és a devizahitelesek helyzetéről kérdezte Orbánt, ezeket egyszerű szakpolitikai intézkedésekkel és száraznak ható adatokkal igyekezett hárítani a miniszterelnök. Egy fokkal érdekesebbnek ígérkezett Harangozó, Vadai és Szabó kérdése, akik mind a Gruevszki-ügyről próbálták kifaggatni a kormányfőt.

Harangozó kezdte a sort, aki arról próbált érdeklődni, hogy Moszkva vagy Orbán döntött-e Gruevszki menedékkérelméről. Orbán szerint a kérelemről egy politikától mentes hatóság döntött, akik szerinte teljesen szabályosan hozták meg a döntésüket. A kormányfő hozzátette: a kormány macedón-politikája változatlan, továbbra is támogatják az ország NATO- és EU-csatlakozását.

 

Vadai már egy fokkal erősebben próbálkozott a kérdésben, ő egyenes a világ első embercsempész-miniszterelnökének nevezte a kormányfőt. Sőt, még azt is megkérdezte tőle, hogy

TUDJA-E MÁR, ŐT HOVA FOGJÁK KÜLDENI, HA MÁR NEM LESZ MINISZTERELNÖK.

 

Orbán másodjára is visszautasította a vádakat, és ragaszkodott ahhoz, hogy szerinte a hatóságok mindent szabályosan és törvényesen bonyolítottak le az ügyben. Szabó Tímea ezután még Vadainál is messzebbre ment, amikor a kormányfő arcába vágta, hogy

NEM SZÉGYELLI-E, HOGY BŰNÖZŐK ÉS TERRORISTÁK LERAKATÁVÁ TETTE MAGYARORSZÁGOT?

 

Orbán azzal vágott vissza, hogy szerinte valójában a Párbeszéd támogatja a terroristákat, hiszen ők azok, akik be akarták engedni a migránsokat.

A nap legjobb azonnali kérdése azonban kétségkívül a végére maradt, Jakab Péter, a Jobbik képviselője ugyanis azt mondta Orbánnak, hogy a nép reális veszélyt lát abban, hogy királlyá akarja koronáztatni magát. A miniszterelnök erre annyival válaszolt, hogy a koronázást tiltja az alkotmány (az alaptörvény tehát nem? – a szerk.). Jakab viszontválaszában képes volt még ennél is tovább emelni a tétet, amikor

KÖZÖNSÉGES LÓKUPECNEK NEVEZTE A KORMÁNYFŐT.

 






Ez már sok volt az ülést vezető Latorcai Jánosnak is, és szavazást rendelt el Jakab mai napra történő kizárásáról. Ezt a kormánypárti többség meg is szavazta, így a képviselő már nem szólhatott hozzá a vitához. Orbán azonban reagált, és ekkor jött a csúcspont: mint mondta, úgy érzi fel kell szólalnia a lókupecek védelmében,

AZ UGYANIS EGY TISZTESSÉGES SZAKMA, AMI MEGHALADJA AZ Ő KÉPESSÉGEIT.

 

A freudinak is nevezhető elszólás heves röhögést váltott ki az ellenzék soraiból, ami belé is fojtotta egy pillanatra a szót a kormányfőbe. Végül úgy fejezte be felszólalását, hogy ő nem ért a lovakhoz, a vezetéshez azonban igen, amint azt már többször is megerősítették szavazatukkal a választók.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top