Belföld

Fejetlenség a rendőrségen: szülők nem tudják, hol és miért tartják fogva a gyereküket a tüntetés után

A szerdai és a csütörtöki tüntetéseken a demonstrálók és a rendőrök is keményebbek voltak, mint az elmúlt időszakban bármikor. Két nap alatt 51 tüntetőt állítottak elő, és 22-t fogva is tartanak.





 

Ráadásul több szülő arról számolt be, hogy csak nagyon nehezen tudták meg, mi történt a gyerekükkel, és minden információt így sem kaptak meg a rendőrségtől. Legalább egy esetben

odáig fajult a dolog, hogy egy édesanya eltűntként jelentette be a fiát, mert egy napon át nem találták egyik budapesti kapitányságon és fogdában sem.

Az alábbiakban elmeséljük Tamás történetét, ami jól mutatja, milyen nehéz napokat okozhat a rendszer azoknak, akiknek egy rokonuk, ismerősük fogdába kerül egy tüntetésről.

Itt vannak a rendőrök, körbevették az embereket, nem engednek át senkit, és igazoltatni fognak, most le kell tennem

– ez volt az utolsó mondat, amit Tamástól hallottak csütörtökre virradó éjjel 2 óra körül. Egy barátjának mondta ezt a Dob utcából telefonon. Nem sokkal később már hiába hívták, a telefonja ki volt kapcsolva, és ez azóta sem változott, ismerősei nem tudják elérni Tamást.

Megígérte, hogy ír, amint hazaér, de csütörtök reggel sem jelentkezett. Ekkorra már idegesek lettek az ismerősei, mert sosem csinált ilyet, nem szokott eltűnni. Ráadásul a szerdai tüntetésre is csak kíváncsiságból ment ki este 11 után, amikor végzett a munkában, a telefonban is arról beszélt, hogy csak nézelődött, ezért azt gondolta, hogy az igazoltatás után mehet haza. Nem így lett.

Reggel minden ismerőse, rokona telefonálgatni kezdett: végighívták a kórházakat, rendőrkapitányságokat, de sehonnan nem kaptak érdemi információt. A rendőrség nem is adhat ki ilyet telefonon, mert nem tudják ellenőrizni a telefonáló személyazonosságát.

Ezután egy hozzátartozó személyesen indult a BRFK központjába, a Teve utcába, miután azt a tippet kapta, hogy az ottani panaszirodában tudnak segíteni.

Körülbelül egy órát ültem ott, a rendszer lefagyott, úgyhogy telefonálgatni kezdett az egyébként segítőkész ügyintéző, aki nem értette, miért keresik többen ilyen kérdésekkel őket, amikor minden kapitányságon elérhető az a rendszer, amely alapján meg tudják mondani, hogy hol van valaki fogva tartva

– idézte fel a rokon, aki a Teve utcában megtudta, hogy a X. kerületi kapitányságon lehet Tamás. Ekkorra már több kapitányságról is elküldték a családot azzal, hogy nem tudnak nekik semmiben segíteni. Tamás édesanyja ezért aggodalmában a lakóhelye szerinti kapitányságon eltűntként jelentette be a fiát.

Majd csütörtökön este 8 órakor jelentkezett egy rendőr az anyánál, hogy kihallgatták Tamást, és közölték vele, hogy az Aradi utcai fogdába fogják átszállítani. Az anya kérésére sem mondták el, miért tartják fogva a fiát, arra hivatkozva, hogy Tamás nagykorú. A törvény szerint valóban nem kell ezt elárulni ilyen esetben, egyedül a fogvatartott ügyvédje kaphat információt. Annyit mindenesetre sikerült kideríteniük, hogy Tamást szabálysértés elkövetésével vádolhatják.

Tamás édesanyja péntek reggel 9 órakor megjelent az Aradi utcában, hogy ruhát vigyen neki, de kiderült, hogy

Tamás nincs azon a helyen, ahol a rendőrség szerint lennie kellene.

Ekkor pánikszerűen hívták fel a X. kerületi kapitányságot. Kiderült, hogy Tamást még nem szállították át a fogdába. Arra hivatkoztak a kapitányságon, hogy túl sok az ügy, nem sikerült mindent elintézni. Illetve azt is mondták, hogy „a főfogdát felújítják”, ezért vitték különböző kapitányságokra a tüntetésekről az embereket. Az édesanya erre megnyugodott, töröltette az eltűnt személyek listájáról a fiát.

Tamás végül pénteken valóban átkerült az Aradi utcai fogdába, viszont a családot újabb kellemetlen meglepetés érte:

már bűncselekmény elkövetéséről beszél a rendőrség szabálysértés helyett, de pontos információt továbbra sem adnak a családnak, mivel a fiú nagykorú.

A rendőrség furcsa módon ezzel párhuzamosan azt is mondta, hogy felesleges ügyvédet intéznie a családnak, hiszen csak 72 óráig tartják bent Tamást. Mindenesetre ilyen helyzetekben mindenkinek rendelnek ki ügyvédet. A TASZ-tól úgy tudjuk – a jogvédő szervezetet többen is megkeresték hasonló ügyben –, hogy az ügyfeleiket már elkezdték kiengedni. Legalábbis azokat, akiket szerda este gyűjtöttek be.

Az üggyel kapcsolatban kérdeztük a BRFK sajtóosztályát, amint válaszolnak, frissítjük a cikket.

 

 

 

 

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top