Politika

Gulyás szerint nyílt kereszténygyűlölet, ami tegnap történt

“Úgy gondoljuk, a teljes kormány, hogy szomorú és példátlan, ami történt,” mondta a szerdai parlamenti balhéról a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtök délelőtti Kormányinfó sajtótájékoztatóján. Gulyás Gergely szerint komoly érdemi jogi vita fel sem merülhet a szavazások érvényességéről. Az utcán történtekről elmondta, hogy

“természetesen alapjog a gyülekezéshez való jog, de ami tegnap történt, hogy néhány százan vonulnak agresszíven, az jogszerűtlen volt.”

Hozzátette: “Soros György szervezeteinek kitartottjai tagjai szép számmal vettek részt a megmozduláson.” Ismertetése szerint a szerdai megmozdulások során 34 tüntetőt állítottak elő.





 

 

 

Az a nyílt kereszténygyűlölet, és az a karácsony ünnepével való megvetés és gyűlölet, ami a megnyilvánulásaikból kiviláglott, attól Isten óvja Magyarországot,”

mondta. Újságírói kérdésre válaszolva azzal indokolta azt, hogy Orbán Viktor mögött megjelentek a szerdai parlamenti ülésen TEK-es testőrei, hogy a kormányfő védett személy.

“Miután az ellenzék gyakorlatilag fizikailag inzultálta a miniszterelnököt, nehéz elítélni az e feladattal megbízott személyeket. Utána igyekeztünk mi átvenni ezt a feladatot,”

tette hozzá a miniszter. De ez csak néhány percig tartott, mert Orbán jelezte, hogy megtudja magát védeni.

 

 

 

“De támadás érte a miniszterelnököt?

Hát, fizikai érintkezésbe léptek vele az ellenzéki képviselők.”

Palkovics László innovációs miniszter szerdai nyilatkozatát, miszerint gazdasági szereplők kérték a túlóra-szabályozás módosítását, Gulyás úgy kommentálta, hogy ismerete szerinte semmilyen vállalattal nem tárgyalt a kormány.

 

 





 

 

 

 

“Azt nem tudom kizárni, hogy ilyen igény felmerült, de a kormányt a döntés meghozatalakor, és eddig sem lehetett minket azzal vádolni, hogy külső gazdasági érdekek, főleg multinacionális cégek érdekei befolyásoltak volna,”

szögezte le Gulyás. Sőt, szerinte a multik érdekeivel szemben tett lépéseket a kormány. Ezzel szemben a valóság az, hogy idén rekordtámogatást kaptak a multicégek Magyarországon.

 

 

 

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top