Politika

Nem csak a Jobbik, már a Betyársereg is kikosarazta a balek Volnert

Fotó: Kovács Attila - MTI

A szélsőjobboldali politikus pénteken kezdett el uszítani a magyarok ellen közösségi oldalán.






 

Mint arról tegnap beszámoltunk, Volner János, a Mi Hazánk Mozgalom nevű levedlett radikálisokból álló neonyilas gittegylet politikusa tegnap Facebook-posztban esett neki az elnyomatásuk ellen kiálló magyaroknak. Volner “keresztényellenes patkánylázadásnak” minősítette a rabszolgatörvénnyel szembeni, zsinórban harmadik napja tartó tüntetéseket, a demonstrálókat pedig

SZÉLSŐBALOS ANARCHISTA CSÜRHÉNEK NEVEZTE.

 

De nem állt meg a szimpla mocskolódásnál, ezután még meg is fenyegette őket. Mint írta, ha kárt tesznek a Szent Koronában a tüntetők, akkor a Betyársereggel áll bosszút rajtuk.

 

Úgy tűnik azonban, nincs szerencséje a nemrég még a Jobbiknak is vállalhatatlanná váló politikusnak, mivel Tyirityán Zsolt, a Betyársereg vezetője ma egy Facebook-posztban

CSUKLÓBÓL CÁFOLTA VOLNER SZAVAIT,

ugyanis leszögezte, hogy noha némiképp egyetért a Volner által leírtakkal, a Betyársereg “nem megy sehova, nem fog megrohamozni és megverni senkit”. Nagy égés lehet a Mi Hazánk képviselőjének, hogy még a neonáci Tyirityán szerint sincs semmi értelme annak, hogy ők is részt vegyenek a – szavai szerint – “káosz és anarchia” megteremtésében.






 

Hiába tehát a Fidesz összeborulása a radikálisokkal, úgy tűnik, egyelőre elmarad a radikális fordulat. Erre utalhat legalábbis, hogy egy olyan szervezet is elhatárolódott honfitársai megverésétől, mint amilyen a sok esetben

KÖZTÖRVÉNYES BŰNÖZŐKBŐL ÁLLÓ BETYÁRSEREG.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top