Politika

Úgy tűnik, a memóriája nem a régi, sok mindent elfelejtett már

MTI Fotó: Kovács Tamás

Csütörtökön tartott operatív értekezletet Pintér Sándor belügyminiszter, ahol a szerdai tüntetésről beszélt. Szerinte a rendbontók megzavarták a demokrácia rendjét, valamint elmondta, hogy az elmúlt években ilyen nagy mértékű és intenzitású támadás nem sújtotta a magyar rendőri állományt – közölte a 444.hu.






 

A rendőrségi adatokat sorolta a belügyminiszter, melyből az derült ki, hogy szerdán 9, csütörtökön pedig 5 rendőr sérült meg a tüntetőkkel való “harcokban”. Bár az nem teljesen világos, honnan tudta csütörtökön az aznap esti sérülések számát.

 

Arra Pintér nem tért ki, hogy mi számít az ő értelmezése szerint közelmúltnak, de ha például a tüntetéseket nézzük, akkor 2006-ban az akkor még Szabadság téren található MTVA székház elleni összecsapásban 113 rendőr sérült meg.

 

Ha a tüntetésektől eltekintünk, akkor a 2015 szeptemberében megtartott magyar-román labdarúgó meccs után kialakult zavargásokban, 23 rendőr sérült meg, melyből többen kórházi ellátásra szorultak.

 

2016 szeptemberében pedig a Teréz körúton robbant fel egy szögekkel teli bomba, mely kifejezetten az arra sétáló gyalogos szolgálatot ellátó járőrök ellen irányult. A két járőr közül az egyik súlyos, míg másikuk életveszélyes sérülésekkel került kórházba.






 

Valamint, 2016 októberében a Magyar Nemzeti Arcvonal elnevezesű hungarista mozgalom vezetőjéhez mentek ki a rendőrök, hogy házkutatást végezzenek, de a mozgalom vezetője egy gépkarabélyból tüzet nyitott a kiérkező rendőrökre. A két rendőr közül az egyik olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy életét vesztette.

 

Tehat nem tudni, hogy a belügyminiszter milyen időintervallumban gondolkozik, mikor azt mondja, hogy az elmúlt években ilyen nagy mértékű és intenzitású támadás nem sújtotta a magyar rendőröket. Mindenesetre nem ártana tanulmányoznia a rendőri jelentéseket és statisztikákat, hogy számára is világos legyen mikor és mennyi rendőr sérült meg az elmúlt években.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top