Politika

Itt a bizonyíték: lehet embernek maradni Orbán börtönében is

Czeglédy Csaba fotó: M. Schmidt János / Népszabadság

Változtatás nélkül közöljük Dr. Czeglédy Csaba Facebook bejegyzését, egyrészt mert egy nagyon fontos dologra világít rá a börtönök világából, másrészt pedig, mert megmutatja Czeglédy igazi személyiségét. Csak egy lelkileg tiszta ember tud így írni,  ennyi jogtalan fogva tartás, jogfosztás után.






 

“Történt 2018 januárjában, hogy a mindig bölcs és megfontolt BV Országos Parancsnoksága (BVOP) elrendelte, hogy a bévé által biztosított törülközőket háromszög alakban és meghatározott irányban kell elhelyezni az ágyakon. Még fényképet is beadtak minden zárkába, hogy egyértelmű legyen az elvárás.

No, de nincsen parancs ellenőrzés nélkül, így valamikor februárban Pestről küldöttség érkezett Szegedre, hogy ellenőrizzék a háromszögbe hajtott törülközőket, és jól lecsesszék saját kollégáikat – akiknek nyilván nincsen más fontosabb feladatuk, mint ennek napi szintű megkövetelése -, ha nem mindent a kiadott fényképek szerint elrendezve találnak.

 

Természetesen engem is meglátogattak, és a sok csillagos arany vállapos tiszt ki is szúrta, hogy a törülköző-háromszög csúcsa nem az elvárt irányba mutat az ágyamon. Rövid szóváltást követően megjegyeztem neki, hogy amíg neki és főnökeinek ez a legnagyobb problémájuk, addig nekem az, hogy már nyolc hónapja nem láttam a gyermekeimet, a páromnak pedig még a kezét sem foghatom meg látogató-fogadáskor, a megöleléséről már nem is beszélve, a kollégáinak pedig az, hogy rendkívül le vannak terhelve, ráadásul trükköznek főnökeik a beosztással. A tiszt annyira meglepődött, hogy nem értetlenségének adott hangot, és nem élből megcáfolt, hanem csak annyit reagált: maga meg honnan tud erről?

Hát, nem kell sem atomfizikusnak, sem személyzetisnek lenni ahhoz, hogy feltűnjön egy környezete iránt érdeklődő embernek – és legyünk őszinték, azért nem túl sok inger éri az embert a börtönben, hogy ne szívjon magába minden információt -, hogy a végrehajtói állomány, magyarul a felügyelők, még magyarabbul a börtönőrök, túl gyakran vannak beosztva. Sok esetben 12 órán belül megint beosztva láttam azt a felügyelőt, aki lehúzott előtte 12 órát. Meg mondjuk hatszor egy héten láttam dolgozni őket.






 

Áhhh, nincsen létszámhiány. Persze… A papír mindent elbír. Lehet kozmetikázni a számokat például azzal, hogy közalkalmazottakkal töltik fel a helyeket. Közalkalmazott tölt be őrszolgálatot, kísérgeti a rabokat, ül a kamerák előtt. Intézkedni nem intézkedhet, ha gondja van, a felügyelőknek szól.

Ha nincs létszámhiány, akkor miért kell túlóráznia havonta akár 50-60 órákat a végrehajtói állománynak? Vajon hány felügyelő túlórázik a törvényi maximumon is túl? Ha nincs létszámhiány, miért ingáznak más városból, akár 100 kilométeren túlról is napi szinten felügyelők? Ha nincs semmi probléma, miért osztanak be körletre reintegrációs tiszteket, szociális előadókat hétvégente, irodistákat kapuba, vagy a tornyokba? Ha minden szupi szuper, miért ideges és fáradt mindenki, miért vannak sokszor betegszabadságon, miért szednek nyugtatókat, miért viszi be őket mentő a szolgálatból kórházba, vagy mennek be dolgozni betegen, ellenkező esetben saját társaikkal szúrnának ki.

Nyúzott, fáradt, elkeseredett felügyelőket láttam én, akik teljesen kilátástalannak érzik a helyzetüket. A főnökeik pedig kozmetikázzák a számokat, hogy a börtönparancsnokok is kozmetikázhassák a számokat a BVOP felé, hogy aztán a BVOP is kozmetikázhassa a minisztérium felé. És a végén persze a politikusok elégedettek, hogy itt semmi probléma.

 

Pedig kész csoda, hogy a büntetés-végrehajtás még működik. Működik, mert azok az emberek, akiket egyébként cserben hagyott a Magyar Állam, még viszik a vállukon. Ahogyan megfogalmaztam már korábban is: szarból építenek várat. A személyi és tárgyi feltételek pedig gyakorlatilag teljesen hiányoznak.

 

Miközben életfogytosok lettek. Mindnyájan. A szolgálati nyugdíj eltörlésével a Magyar Állam szerződést szegett, mert ezek az emberek nem arra szerződtek, hogy életük végéig börtönben fognak dolgozni. Abban a tudatban szereltek fel, hogy meghatározott idő letöltését követően szolgálati nyugdíjba vonulhatnak, és az embertelen munka évtizedes elvégzése után elkezdhetik új életüket. Nem így lett. Mind el lettek árulva, amit a magyarok többsége szinte rezzenéstelen arccal nézett végig.






 

Meggyőződésem, ha nem állítják vissza az országgyűlési képviselők a szolgálati nyugdíjrendszert, akkor rövid időn belül működésképtelen lesz a büntetés-végrehajtás is, mert nem lesz ember, aki működtesse. A havi nettó fizetésükről már nem is beszélve… (Nem szólva most külön a bévén belüli orvos- és ápolóhiányról, emiatt az ápolók extra leterheltségéről.)

 

És persze lehet dünnyögni, hogy kit érdekelnek a BV-ben dolgozók. Azonban ők is mi vagyunk. Mi vagyunk a rendőrök, a tűzoltók, a bévések, ahogyan a tanárok, a gyári munkások, az ápolók, az orvosok és a fogvatartottak is. És mi vagyunk a döntéshozók.”

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top