Politika

A legmocskosabb módon betámadták Márki-Zayt – ember alatti szintre süllyedtek

Pestibulvar.hu

Hányingerkeltő, amit vele tesznek.






 

Újabb botrányos közgyűlést tartottak Hódmezővásárhelyen. Egy helyi fideszes képviselő, Kovács László a lehető legundorítóbb módon kezdte el támadni Márki-Zay Pétert.

“ÖNMAGA ÉS CSALÁDJA IS, KANADAI EGYKORI MIGRÁNSKÉNT, AMÍG AZ ESZTENDŐ KITELVE, ONNAN HAZATÉRVE, EZT A FOLYAMATOT SEGÍTI, ÍGY ÖN IS SOROS ÜGYNÖKEKÉNT FOGHATÓ FEL”

– fogalmazott a képviselő. Hogy milyen nyelven próbálta megfogalmazni gondolatait, azt nem tudjuk, feltételezzük, hogy magyarul, bár ez szemlátomást nem nagyon jött össze neki.

Kovács azt is elmondta, hogy szerinte Márki-Zayék támogatják a migrációt Európába, melynek következtében megerőszakolják az asszonyainkat. Ráadásul miután a polgármester korábban egy időben Kanadában tartózkodott, szerinte ez azt is jelenti, hogy Soros ügynöke.

 

A független polgármester azzal reagált a fideszes mocskolódására, hogy ezidáig csak a Fidesz telepített migránsokat Magyarországra. Példaként Gaith Pharaont hozta fel, akit pénzmosás és terrorizmus finanszírozásának gyanújával köröztek, mégis Orbánnal vacsorázott.






 

Márki-Zay a kötvénymigránsokat is megemlítette, akik között olyanok is akadtak, akiket letartóztattak más országokban. A személyét érintő támadások miatt pedig azt javasolta a fideszeseknek, hogy mielőtt őt támadják, előtte tanulmányozzák a migráns szót a szótárban.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top