Politika

Friss: 800.000 forintra büntették Márki-Zay Pétert, mert kimondta, amit gondol

nyugatifeny.hu

A hódmezővásárhelyi kórházról mondott csúnyákat.






Jogerősen elmarasztalta a Szegedi Ítélőtábla Márki-Zay Pétert kedden a hódmezővásárhelyi kórházra tett kijelentései miatt – tájékoztatta az intézmény főigazgatója az MTI-t.

 

Kallai Árpád azt mondta: a bíróság megállapította, hogy a politikus valótlan tényállításaival megsértette az intézmény jó hírnevét, amikor tavaly tavasszal, a választási kampányban két lakossági fórumon úgy fogalmazott:

“ha önök bemennek a hódmezővásárhelyi kórházba, az életüket kockáztatják”,

és állítását több példával is igyekezett alátámasztani.






 

A bíróság nyilvános elégtételadásra, valamint

800.000 forint

sérelemdíj megfizetésére kötelezte a politikust, és eltiltotta a további jogsértéstől.

 

A főigazgató kifejtette: a polgármester kijelentése – a táblabíróság szerint is – alkalmas arra, hogy megingassa a közbizalmat az intézmény iránt.

 

A beteg-orvos, beteg-ápoló és a beteg-intézmény közötti bizalmi viszony a gyógyítás alapfeltétele, így azt megbontva a közintézmény működése és akár maga a gyógyulás is veszélybe kerülhet.

“Példátlan ma Magyarországon, hogy egy polgármesterről jogerős bírósági ítélet mondja ki, hogy hazudott, és megsértette a saját városa kórházának jó hírnevét” – mondta a főigazgató.






 

Kallai Árpád közölte: a jogerős ítélettel bebizonyosodott, hogy ma, amikor az egészségügyi ellátórendszer és az egészségügyi intézmények gyakran válnak a politikai csaták eszközévé, egy kórház képes megvédeni saját és dolgozói jó hírnevét.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top