Politika

Tarlós István: Nagyváros patkány nélkül nem létezik, Budapest az életben nem volt patkánymentes

Fotó: MTI/Mohai Balázs

Tarlós István főpolgármester közlése szerint a fővárosi patkányirtásért felelős cég folyamatosan végzi a munkáját, a tavaly augusztustól idén márciusig tartó időszakban csökkent a lakossági patkányészlelések száma, ugyanakkor a patkányok száma magasabb az elfogadhatónál. A főpolgármester az ATV Start című műsorában csütörtökön azt mondta, augusztustól márciusig csökkenő görbét ír le a patkányészlelések száma. Tarlós István butaságnak nevezte, hogy Budapest valaha is patkánymentes lett volna.






– Nagyváros patkány nélkül nem létezik, Budapest az életben nem volt patkánymentes, és nem is lesz a nagy alagút- és a csatornahálózat, a pályaudvarok és az illegális szemétlerakó helyek miatt

– jelentette ki a főpolgármester. Szerinte valóban több a patkány annál, mint amit elfogadhatónak lehet nevezni. A Nemzeti Népegészségügyi Központ szakértője szerdán azt közölte, hogy semmiféle közegészségügyi, járványügyi veszély nincsen.

 

Tarlós István azt mondta, a patkányirtásért felelős cég kiválasztásáról nyilvános pályázaton döntöttek, a nyertes cég 23 százalékkal olcsóbb ajánlatot tett, mint a másik.  A cégnek tavaly nyár óta van szerződése, ennek alapján kapja a pénzt, és az alaptevékenységet folyamatosan végzi. Tavaly ősszel a fővárosi kormányhivatal és a Nemzeti Népegészségügyi Központ jelezte, hogy a patkánypopuláció további növekedése várható, és egy intenzív irtást javasoltak. Ennek a módszerét dolgozták ki januártól márciusig – közölte a főpolgármester, emlékeztetve, a Fővárosi Közgyűlés decemberben döntött arról, hogy az intenzív irtásra plusz 650 millió forintot ad. A pluszforrás felhasználásáról a Fővárosi Közgyűlés Közbeszerzési Bizottságának kellett volna szerdán döntenie egy szerződésmódosítással, de Karácsony Gergely  – a baloldali pártok főpolgármester-jelöltje, zuglói polgármester – bizottsági tag javaslatára nem fogadta el a testület a napirendet – mondta a főpolgármester.    Megjegyezte azt is, széles körben azt hallja, hogy a patkányügynek az lenne a funkciója, hogy némiképpen közömbösíteni igyekezzék a zuglói parkolási botrányt. Szerinte Karácsony Gergely belső körökben arról híres, hogy gyakorlatilag nem igen jár se közgyűlésbe se bizottsági ülésekre.






 

A főpolgármester a műsorban megerősítette, hogy augusztustól a mélyalvási időszakban, éjfél ás hajnali öt óra között tervezetten nem szállhatnak majd fel és le repülőgépek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Reményei szerint a zajjal kapcsolatos panaszok nagyságrendekkel csökkennek majd az éjszakai repülési tilalomról szóló megállapodásnak köszönhetően.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top