Politika

Kikelt magából a püspök: úgy kiosztotta a Fideszt, hogy a fal adta a másikat

Kép forrása: evangelikus.hu

Beer Miklós váci megyéspüspök nagypénteken az ATV-n utasította vissza, hogy a párizsi Notre-Dame katedrális egy héttel ezelőtti leégésébe bárki apokaliptikus tartalmat képzeljen, úgy mint a Fidesz-KDNP. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes egészen konkrétan úgy fogalmazott:






“Az égő templom valahogy kifejezi azt az apokaliptikus értékvesztést, aminek a nyugati világban tanúi lehetünk: Franciaország megtagadta saját történelmét, megtagadta önmagát, megtagadta saját kereszténységét és hitét”.

 

A püspök nem először adott hangot velős véleményének. Korábban úgy fogalmazott: az Orbán-kormány hazug propagandája, az emberek komolyan elhiszik, hogy félniük kell, de

nem lehet félelemben élni.

 

Beernek nem szóltak le a püspöki karból vagy a főegyházmegyétól, hogy fogja vissza magát, de nem is tehetnék, mert ő Ferenc pápát tekinti első számú egyházi felettesének.

A püspök még az egyházi oktatást is kritikával szemléli. Úgy fogalmazott:

 






A tanítással is foglalkozó szerzetesrendek által alapított iskolák célja eredetileg a szegény gyerekek segítése volt, ám az évszázadok alatt ezek az intézmények elitiskolákká váltak.

Föl kéne ébredni, vissza kell térni az egyházi iskolákban az eredeti szándékhoz: a hátrányos helyzetű gyerekekre kellene több figyelmet fordítanunk és a szakmunkásképzésben kellene részt venniük az egyházi intézményeknek.

 

Ha minden püspök így vélekedne, a Semjén-féle kereszténydemokrácia oda kerülne, ahova való…

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top