Politika

Gyurcsány Ferenc: A patkányozás a Fidesz erkölcse, mi pedig nem ilyenek vagyunk! (+videó)

nyugatifeny.hu

“Ha ugyanolyanokká válunk, mint ők, akkor minek küzdünk?” – tette fel a kérdést a DK elnöke.






Gyurcsány Ferenc volt az ATV Egyenes beszédének vendége hétfőn este.

A Demokratikus Koalíció elnökét először arról a sokkoló dokumentumfilmről kérdezték, amelyet már 11 országban bemutattak, és amely döbbenetet váltott ki szerte Európában.

 

(Hajdú Eszter Hungary2018 című filmje a Fidesz és a DK választási kampányán keresztül mutatta be a 2018-as Magyarország drámai helyzetét. A magyar bemutatón a Nyugati Fény is jelen volt, kisfilmünket >>itt láthatod<<)

 






Ezután Rónai Egon az elmúlt napok leforróbb témájáról, Bangóné Borbély Ildikó patkányozásáról kérdezte a korábbi miniszterelnököt.

Gyurcsány világossá tette álláspontját:

“akarunk csinálni ebből egy jobb országot, egy nyugodtat, tisztességeset, emberit. Ezzel nem egyeztethető össze, hogy a Fidesz támogatóinak emberi mibenlétét meggyalázzuk, megkérdőjelezzük”

 

Ez szembemegy az eredeti céllal, hogy “azt lássák rajtunk, hogy mi embertelen körülmények között is emberek tudtunk maradni”.

Gyurcsány felhívta a figyelmet: a Fidesz brutális pénzeket fog elkölteni arra, hogy megismertesse Bangóné mondatait az országgal. Az MSZP aktivistái eközben kint lesznek az utcákon, és ők fognak szembesülni a felkorbácsolt negatív indulatokkal.

 






Felelőtlenség ebbe belevinni az embereket, mi nem ilyen országot akarunk – fogalmazott a DK elnöke, majd nyomatékosította:

“Ha ugyanolyanokká válunk, mint ők, akkor minek küzdünk?”

 

 

Gyurcsány úgy fogalmazott: azért csináljuk a politikát, hogy bebizonyítsuk, hogy mi jobban vagyunk. Nem lehet az a válasz egy ilyen kijelentésre, hogy “ők is ezt csinálták”.

“Az a Fidesz erkölcse, ez meg a miénk!”

– jelentette ki. Túlzás nélkül drámai percek tanúi voltak, akik látták a műsort:

 






forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top