Politika

Orbán elkezdett hisztizni, de már a kutyát sem érdekli – végleg lemondtak róla az EPP-ben

forrás: mti.hu

Miután Orbán Viktor hétfőn kijelentette, hogy Manfred Webert alkalmatlannak tarja arra, hogy betöltse a bizottsági elnök szerepét, az Európai Néppárt szóvivője reagált a Politiconak a magyar miniszterelnök kijelentése kapcsán:






„NEM MANFRED WEBER LESZ AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG ELSŐ OLYAN ELNÖKE, AKIT A FIDESZ SZAVAZATAI NÉLKÜL VÁLASZTANAK MEG.”

 

A szóvivő ezzel a kijelentésével arra is utalt, hogy 2014-ben Jean-Claude Junckert is a Fidesz szavazata nélkül választották meg bizottsági elnöknek – közölte a 444.hu.

 

Hétfő este a Hír TV egyik műsorában erősítette meg Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára, hogy visszavonták a támogatást Webertől, mert a német politikus megsértette a magyarokat azzal a kijelentésével, hogy nem szeretne a Fidesz szavazataival bizottsági elnök lenni.

Mivel Weber kijelentése már több hete elhangzott, így még a Hír TV-ben is rákérdeztek Dömötörtől, hogy miért csak most határozta el magát a Fidesz a támogatásuk megvonására. Felvetették, hogy esetleg Matteo Salvini olasz belügyminiszter, vagy Heinz-Christian Strache osztrák alkancellár látogatásán történt valami, ami erre az elhatározásra vitte Orbánt, de Dömötör szerint Weber nyilatkozata már önmagában is elég volt ahhoz, hogy ez legyen a következménye.






 

Annegret Kramp-Karrenbauer, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke pedig már úgy véli, a Fidesz hamarosan kilép a Néppártból:

“AZ ELMÚLT NAPOK VISELKEDÉSÉVEL ÉS AZ OLASZ LIGA VEZETŐJÉVEL TARTOTT TALÁLKOZÓVAL VILÁGOS JELÉT ADTA ANNAK, HOGY EL FOGJA HAGYNI AZ EPP-T”.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top