Politika

Jött a SZÉP-kártya és a béremelés, 10 százalékkal drágább lett a rántotthús

Fotó: Pixabay

Egy budapesti belvárosi irodaház étkezdéje azzal indokolta a 10 százalékos áremelésre, mert a járulékok, munkabérek és a SZÉP-kártyákra fizetendő jutalékok emelkedtek – írja a 24.hu egy olvasói fotó alapján.




 

A portál emlékeztet arra, hogy 2016 óta valóban nőttek a bérek, ezzel nyilván az étkezde költségei is. A magasabb bérre ugyanis több közterhet is kell fizetni.

 

Az étkezde plakátján az áll, hogy a SZÉP-kártya normál banki tranzakciós díja 0,8-1 százalékról 4,5 százalékra, vagyis nagyjából ötszörösére emelkedett, amit kormányrendelet írt elő. A növekvő terheket pedig idén már nem tudják kigazdálkodni.

 

A 24.hu azt írja, hogy az Orbán-kormány által bevezetett SZÉP-kártyánál tényleg nőtt a tranzakciós díj egy januári kormányrendelet alapján, azonban valójában 3,6 százalékra ugrott, nem 4,5 százalékra.




 

A SZÉP-kártya bevezetését Szatmáry Kristóf akkori nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár jelentette be 2011 tavaszán, 2011 júliusában indult. A kormány egyik érve a bevezetés mellett az volt, hogy olcsóbb lesz a SZÉP-kártya mint elődje, az üdülési csekk. A januári jutalékemeléssel ez módosult, a belvárosi étkezde példája azt mutatja, hogy a különbséget végül a fogyasztók fizetik meg.

 

Az Orbán-kormány az adózási szabályokat úgy változtatta meg, hogy idén már a SZÉP-kártya az egyedüli kedvezményes adózású béren kívüli juttatás. Mivel nincs helyette más lehetőség, sokan használják, elég nagy forgalmat generál, ezért az elfogadóhelyek egyfajta kényszerhelyzetben vannak.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top