Politika

Csehországnak uniós pénzeket kell visszafizetnie a miniszterelnöke miatt

nyugatifeny.hu

Nálunk egyszerűen visszaadnák az adófizetők pénzéből.




Csehországnak mintegy 451 millió koronát (5,86 milliárd forint) kellene visszafizetnie az Európai Uniónak, a pénzt korábban az Andrej Babis cseh miniszterelnök tulajdonában lévő Agrofert holding kapta – az Európai Bizottság megállapítása szerint azonban Babis politikai és vállalkozói tevékenysége összeférhetetlen és emiatt a cég nem jogosult uniós támogatásra.

 

A több mint hetven oldalas bizottsági jelentést

több cseh sajtóorgánum teljes egészében nyilvánosságra hozta.

 




A jelentés szerint az Agrofertnek juttatott támogatások azért sértik az érvényes törvényeket és előírásokat, mert Andrej Babisnak továbbra is befolyása van egykori cégére, amelynek irányítását 2017 februárjában két vagyonkezelő alapnak adta át, miközben kormányfőként befolyásolni tudja és befolyásolja az uniós támogatások szétosztását.

 

Babis kezében tartja a két vagyonkezelő alapot, s ezeken a vagyonkezelő alapokon keresztül kezében tartja az Agrofert csoportot is” – áll a jelentésben, amely megállapítja, hogy az Agrofer nyeresége végső soron szintén Andrej Babishoz kerül.

 

A cseh pénzügyminisztérium pénteken azt közölte, hogy előzetes angol nyelvű jelentésről van szó, amely még nem végleges, és még változhat. A tárca csak azután kíván reagálni, hogy

megkapja a dokumentum végső cseh nyelvű változatát.

 

Andrej Babis azt állítja: semmiféle cseh, illetve európai törvényeket nem sértett meg, a jelentés elfogult és téves, mert neki 2017 februárja óta nincs semmiféle befolyása a vagyonkezelő alapokba helyezett cégei tevékenységére. Babis szerint Csehországnak semmiféle pénzt nem kell majd visszafizetnie az uniós kasszába.

 

A cseh kormányfőt a Transparency International cseh irodája tavaly nyáron jelentette fel Brüsszelben. Az európai uniós ellenőrök idén januárban jártak Prágában, és egy héten keresztül ellenőrizték az Agrofertet.




 

Andrej Babis 2014 óta tagja a cseh kormányoknak, s hogy politikai szerepvállalása ne ütközzön a cseh összeférhetetlenségi törvényekbe, vagyonát 2017 elején két vagyonkezelő alapba helyezte el. Ez akkor megfelelt az EU-előírásainak is, de ezek 2018 nyarán megszigorodtak, s a Transparency International szerint

Babis azóta ismét összeférhetetlenségi helyzetbe került.

(MTI nyomán) forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top