Politika

Gyurcsány Ferenc a DK titkáról: “Lopás nincs. Árulás nincs. Normalitás van.”

nyugatifeny.hu

“Nem értékeljük túl a sikert. Nem lettünk általa jobbak, mások.”




A Demokratikus Koalíció 16 százalékos választási eredménye után egy héttel Gyurcsány Ferenc pártelnök elmondta a DK sikerének titkát, és mindenkit megnyugtatott, hogy nem szállnak el az eredményektől, dolgoznak tovább.

 

A korábbi miniszterelnök posztját változtatás nélkül idézzük:

“Tudjátok, pokolian nehéz évek vannak mögöttünk. Nem egy és nem két időszak volt, amikor alig volt erőnk továbbmenni.

De mindig volt valaki közöttünk, aki nem engedte, hogy feladjuk. Valaki, akinek még nem fogyott el a hite, az ereje. Valaki, aki elég fontos volt nekünk, hogy rábízzuk magunkat.

Csak azért mondom ezt el, mert most, amikor életünk legjobb eredményét értük el, jó ha tudjuk: ez még nem az út vége. És ami előttünk van, az se lesz könnyebb. Lesznek még nehéz pillanatok, talán napok és hónapok.

Jöhet még kudarc, nehezen elfogadható vereség, ki tudja. Egy valami nem jöhet: az önfeladás, a behódolás.

Azért is jutottunk el idáig, mert nagyon együttlevő csapatot csináltunk. Társak lettünk. Nincsenek főnökök, de vannak vezetők, társak. Nincs személyes hatalom, de persze van munkával, eredménnyel megszolgált tekintély.

Normalitás van. Lopás nincs. Árulás nincs. Vigyázunk egymásra.

Nem értékeljük túl a sikert. Nem lettünk általa jobbak, mások. Csak vagyunk. Dolgozunk.

Köszönjük, hogy vagytok nekünk.”




forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top