Politika

Szijjártó Péternek egy nemzetközi konferencián a szemébe mondták, hogy hazudik

Pedig csak az Orbán-kormány politikusaitól korábban már hallott szólamokat ismételte meg.





Az Orbán-kormány számára meglehetősen kínos párbeszéd helyszíne volt a pozsonyi GLOBSEC nemzetközi konferencia, amelyre meghívták Szijjártó Péter külgazdasági külügyminisztert is. A politikus – derül ki az Új szó cikkéből – egy pódiumbeszélgetésen is részt vett Tomáš Petříček cseh külügyminiszter, a román európai ügyekért felelős miniszter, George Ciamba és Mikuláš Dzurinda volt szlovák miniszterelnök társaságában. Egy idő után nyilvánvalóan szó esett az Orbán-kormány CEU elleni hadjáratáról, Szijjártó Péter pedig éppen azt fejtegette, hogy az Orbán-kormány egyáltalán nem üldözte el a Soros György alapította egyetemet a felsőoktatási törvény hírhedt 2017-es módosításával, a CEU képzései pedig nincsenek is akkreditálva az Egyesült Államokban, amikor a University of Oxford történész professzora, Timothy Garton Ash Kelet-Európa-szakértő a közönség soraiban megkapta a mikrofont:

– „Amit ön a CEU-ról mondott, egyszerűen nem igaz. A teremben tartózkodó személyek legnagyobb része tudja, a CEU-t arra kényszerítették, hogy elhagyja Magyarországot

– idézi az Új Szó Timothy Garton Asht, Szijjártó Péter azonban válaszul csak hazugságnak nevezte, amit a történész professzor mondott.

 

Timothy Garton Ash ezután számon kérte Szijjártó Péteren a CEU kifosztását, a kutatóintézetek elvételétcélzó kormányzati kísérleteket, a külgazdasági külügyminiszter ezt azzal rázta le, hogy az MTA ezután is szabadon dönthet a saját bevételből származó források felett, az állam által adott támogatás felhasználásába azonban az Orbán-kormány  is bele akar szólni. Kitért a magyar jogállamiságot érő kritikákra, amelyeket elintézett azzal, hogy a Fidesz jelentős támogatást élvez a magyar társadalomban. Szerinte a Fidesz nyitott az együttműködésre a Matteo Salvini fémjelezte szélsőjobboldali olasz kormánypárttal, a Ligával, de nem adná fel a tagságát az Európai Néppártban.

Timothy Gartoin Ash az egész pódiumbeszélgetésnek csak arról a részletéről tett említést, amikor Szijjártó Pétert megkérdezték miben áll az Európának szóló programja. Erre a külgazdasági külügyminiszter úgy felelt, megoldani a menekültkérdést, a történészprofesszor pedig csak a következő rövid kommentárt fűzte hozzá: „Megoldani…” Nem kérdeztük, de nem lepődnénk meg, ha a történész professzor az Endlösung távoli visszhangját hallotta volna viszont Szijjártó Péter kijelentésében.

Timothy Garton Ash egyébként megkapta a GLOBSEC Transatlantic Award elnevezésű díját a pozsonyi nemzetközi konferencián.

 

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top