Belföld

Feljelentés tesznek Tiborcz István vári terjeszkedése miatt

Feljelentést tesz a rendőrségen a Párbeszéd I. kerületi képviselője, miután a Budavári Önkormányzat még áprilisban lemondott egy több százmillió forintot érő vári műemléképület elővásárlási jogáról Orbán Viktorminiszterelnök veje, azaz Tiborcz István javára.





V. Naszály Márta Karácsony Gergely főpolgármester-jelölttel tartott közös sajtótájékoztatón jelentette be, hogy hűtlen kezelés és károkozás gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen tesz feljelentést. Szerinte ugyanis a Fortuna utcában található ház méretei és az az összeg (370 millió forint – a szerk.), amennyiért a vevő megvehette az ingatlant az önkormányzat döntése után, feltűnő aránytalanságban áll a várban található ingatlanokhoz képest.

A Párbeszéd I. kerületi polgármester-jelöltje azt mondta, szerinte egyáltalán nem volt előkészítve a döntés, amellyel az önkormányzat lemondott a jogáról, ugyanis képviselőként sem tájékoztatták arról, hogy mi is az, amit nem kíván megvenni a kerület. V. Naszály Márta közölte, a felkínált 370 millió forintos vételár meglehetősen jutányos ár lett volna az önkormányzatnak az ingatlanért.

Szerinte ez esetben nem érvényesült a felelős gazdálkodás, ezért fordult a hatóságokhoz.

Emlékezetes, a Budavári Önkormányzat fideszes többségű képviselő-testülete mindössze egy hét leforgása alatt döntést hozott, és Nagy Gábor Tamás polgármester javaslatára lemondott elővásárlási jogáról.




 

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top