Politika

Az orbáni hatalom cserben hagyja a magyarországi magyarokat!

Pestibulvar.hu

Sajtóinformációk szerint a kormány közel százmilliárd forintot készül elkölteni a magyar adófizetők pénzéből a határon túli magyarokra. A DK közleménye arra hívja fel a figyelmet, hogy ezzel szemben például az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) csupán 4,2 milliárd forintot kapna – közölte az atv.hu.




 

Hozzáteszik, hogy az EMMI-nek szánt pénzből nagyjából százmillió forintot fordítanának csak az egészségügyre, és

TÖBB MINT 3 MILLIÁRDOT PEDIG SZINTÉN A HATÁRON TÚLI MAGYAROKNAK ADNÁK, FELSŐOKTATÁSI FELADATOK TÁMOGATÁSÁRA.

 

Tehát, míg idehaza omladozó vakolatok, koszos várótermek és betegszobák várják a kórházba érkezőket, ahol igen magas a kórházi megbetegedések száma is a nem megfelelő higiénia miatt, ráadásul műtéteket halasztanak el orvos és műszerhiány miatt, addig a kormány egyik legfontosabb feladatának tartja a határon túli magyarok támogatását.

A PÁRT KÖZLEMÉNYE SZERINT MOST ISMÉT BEBIZONYOSODOTT, HOGY AZ ORBÁNI HATALOM TELJESEN SEMMIBE VESZI A MAGYARORSZÁGI MAGYAROKAT.

 

Mint írják, a hazai kórházak és iskolák pusztulnak, az orvos- és pedagógushiány katasztrófákkal fenyeget, azonban a Fidesz százmilliárdokat szór el a határon túliakra.

 




“Mi, európai magyarok tiltakozunk az ország cserbenhagyása, az esztelen költekezés, a megkülönböztetés ellen. Mi, valamennyien egyenrangú állampolgárok vagyunk, akiknek járnak azok a százmilliárdok, a hazai iskolákra és kórházakra, az európai életszínvonalra!” – fejeződik be a DK közleménye.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top