Politika

Beismerő vallomás a minisztertől: ezt a csatát elvesztették

Fotó: Szecsődi Balázs/Miniszterelnöki Sajtóiroda/MTI/MTVA

A Fideszt az elmúlt időben rengeteg kudarc érte az európai politika színterén. Sorra kapták a pofonokat EU kritikus álláspontjuk miatt. A magyar kormánypártot még saját európai pártcsaládja is felfüggesztette, ráadásul a kizárás lehetősége is megvan még, melyet egy komoly vizsgálat után fog meghozni az EPP.




 

Az EP-választás sem úgy sikerült, ahogy azt a Fidesz elképzelte. Az Európa ellenes erőknek nem sikerült megerősödniük, így Orbánék látták, az nem járható út számukra, mivel ha csatlakoznának Salvini pártjához, kisebbségbe kerülnének, így minden tőlük telhetőt megtettek azért, hogy az Európai Néppárt tagjai maradhassanak.

 

Varga Mihály és Gulyás Gergely közösen jelentették be a kormány 13+1 pontos csomagját, melyben szerepelt a reklámadó 2022-ig tartó felfüggesztése, illetve a közigazgatási bíróság létrehozásának határidő nélküli elhalasztása.

EZEK MIND AZT MUTATTÁK, HOGY A KORMÁNY MEGHÁTRÁLNI KÉNYSZERÜL ÉS PRÓBÁL KEDVEZNI A NÉPPÁRTNAK, HOGY A LEGERŐSEBB PÁRTCSALÁD TAGJAI MARADHASSANAK.

 




Most Gulyás Gergely a Miniszterelnökséget vezető miniszter, az Országgyűlés igazságügyi bizottságában tartott meghallgatásán azt mondta, hogy nagy hangsúlyt kaptak az uniós ügyek a kormány működésében – közölte az atv.hu.

HOZZÁTETTE: A FIDESZNEK NEM STRATÉGIAI CÉLJA A NÉPPÁRTBAN MARADNI, EZ CSAK AKKOR FORDULNA ELŐ, HA A MARADÁSRA AZ ALAPELVEIK FELADÁSA NÉLKÜL IS LEHETŐSÉGÜK LESZ.

 

Az önálló közigazgatási bíróság létrehozásának határidő nélküli elhalasztásával kapcsolatban Gulyás Gergely kifejtette: A közigazgatás felett erősödött volna a bírói kontroll ha bevezetésre kerül az önálló közigazgatási bíróság, azonban mivel erős kritikák érték annak bevezetését, ezért ez a “liberális jogállam irányába tett nagy lépés” elmarad.

 

A miniszter beszámolóját végül az igazságügyi bizottság kormánypárti többsége elfogadta.




 

Tehát, a kormány itthon megpróbál erős és meghatározó szerepben tetszelegni, míg az európai politikában igen csekély beleszólásuk van a dolgok alakulásába, és megpróbálnak mindent megtenni azért, hogy egy erős csoport tagjai maradhassanak.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top