Politika

Berágott az Európai Bizottság, komoly vizsgálat indul az elfogadott törvény miatt!

Pestibulvar.hu

Miután döntött a parlament az MTA kutatóintézeteinek ügyében, azonnal állást foglalt az Európai Bizottság, mint minden aktuális esemény során. A Bizottság kiemeli, közelről figyelik a magyar kutatási szférában zajló eseményeket, és harmadszor jelzik a kormánynak, hogy ne szűkítsék a kutatás szabadságát – közölte a hvg.hu.




AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG MOST FELHÍVTA A FIGYELMET ARRA, HOGY ALAPOSAN MEG FOGJÁK VIZSGÁLNI A PARLAMENT ÁLTAL MEGSZAVAZOTT TÖRVÉNYT!

 

Továbbá megismétli korábbi állásfoglalását is a Bizottság, melyben a nyílt, versengő finanszírozási rendszerek fontosságát emelik ki, mivel szerintük ezzel érhető csak el a minőségi kutatás, ezzel lehet a finanszírozás tényleges hatását növelni.

 

Az Alapvető Jogok Chartája is elismeri az oktatási és a kutatási szabadság, valamint a művészetek és a tudomány szabadságát. Az Európai Bizottság ezért kiáll a kutatási és tudományos szabadságért és az akadémiai intézmények függetlenségéért.

A Bizottság rendkívüli figyelemmel követi a magyar kutatási közszférát érő fejleményeket, ennek érdekében pedig felszólítja a hatóságokat, hogy tartózkodjanak minden olyan döntés meghozatalától, melyek szűkítik a tudományos és akadémiai szabadságot az országban.




 

Ha a Bizottság úgy ítéli meg, hogy a mostani törvény szembemegy az unió alapértékeivel, akkor talán sikerül nyomást gyakorolniuk Orbánra, aki mint a közigazgatási különbíróságoknál, ennél is meghátrálhat és visszaállíthatja az eredeti rendszert!?

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top