Politika

Botrányos! Orbán átírja a törvényt, hogy tisztára mossa Simonkát!

Fotó: Beliczay László / MTI

Kiderült, miért mosolygott együtt a költségvetési csalással vádolt Simonka György és Orbán Viktor a miniszterelnök fogadásán! Azt beszélték meg, hogy a képviselői státuszából is felfüggeszett Simonka hogyan úszhatja meg, hogy rábizonyíthassák a bűnszervezetben elkövetett bűncselekményt. A Fidesz ugyanis a múlt héten a költségvetési törvénybe rejtve úgy módosította a Btk.-t, hogy a jövőben szinte lehetetlen lesz bizonyítani, hogy egy bűncselekményt bűnszervezetként követtek el. Vagyis




 

a Fidesz nevű bűnszervezet olyan törvénymódosítással védi meg egyik tagját, hogy az illetőt ne lehessen elítélni!

 

A jövőben ahhoz, hogy valakire rábizonyítsák, hogy bűnszervezetben dolgozott, meg kell állapítani az elkövetők közötti alá-fölérendeltségi viszonyt, munkamegosztást és a konspiratív kapcsolatrendszert. Ez így együtt három olyan feltételt jelent, aminek az együttes bizonyítása ügyvédek szerint szinte lehetetlen.

Mint közismert, Simonka György az uniós és hazai agrártámogatásokból visszakért kért vissza általában 45 százalékot. Ezért a Legfőbb Ügyészség egyebek mellett bűnszervezetként elkövetett költségvetési csalással és vesztegetéssel vádolja. Simonka ellen 2014-ben indított nyomozást a NAV, s 2016-ban került át az ügye 2016-ban az ügyészséghez.




 

A mostani „Lex Simonka” törvénymódosítás célja egyértelmű:

a fideszes képviselőről le akarják vakarni a bűnszervezet vádját!

 

Márpedig ha az egyik vádpont megdől, akkor a többi is meggyengülhet, és egy-két év múlva Simonkát bizonyítottság hiányában akár fel is mentheti a bíróság.

 




Ezért mosolygott olyan vidáman néhány napja Simonka Orbánnal együtt egy közös fotón és ezért tette ki ezt a képet még a Facebookra is. A bűnszervezet vezetője megígérte neki, hogy kihúzza a bajból – még akár úgy is, hogy törvényt módosítanak a kedvéért.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top