Politika

Orbánnak sikerült még a csillagokat is lehazudnia – hihetetlen, hogy mivel eteti a választókat!

Fotó: Koszticsák Szilárd - MTI

A fideszes kommunikáció mindig híres volt arról, hogy a számukra kedvezőtlen fordulatokat is úgy állítsák be, mintha minden jól alakult volna. Így volt ez például akkor is, mikor az Európai Néppárt felfüggesztette a magyar kormánypártot, így lényegében nem volt beleszólásuk a pártcsalád döntésébe. Akkor ezt úgy kommunikálták a választópolgárok felé, hogy az EPP az ő kérésüknek eleget téve függesztette fel tagságukat.




MOST ORBÁN VIKTORNAK SIKERÜLT ISMÉT REMEKELNIE, MÁR AMI A VALÓSÁG ELFERDÍTÉSÉT ILLETI.

 

A Kossuth Rádióban beszélt arról, hogy Ursula von der Leyent az Európai Bizottság elnökjelöltjévé választották, így lényegében a magyar kormánynak sikerült elérnie azt, hogy olyan vezetőket válasszanak meg, akik tisztelik a nemzeteket, így köztük a magyarokat is, valamint bevándorlásellenesek – közölte a 444.hu.

 

A miniszterelnök ezen kijelentése azért is ellentmondásos, mert Ursula von der Leyent mindamellett, hogy támogatja a melegek házasságát és örökbefogadási jogát is, menekültügyben eléggé liberális álláspontot képviselt, ráadásul 2015-ben a CNN-nek adott interjújában keményen támadta a magyar kormányt, amiért embertelen módon bántak a menedékkérőkkel a röszkei határnál.

Orbán azért kijelentette, hogy messze még a győzelem, nem kell még a kalapunkat az égre dobni örömünkben, mivel az elmúlt 5 évben rengeteg hibát követtek el Brüsszelben, amiket szerinte ki kell javítani, majd hozzátette “másfajta szelek fújnak majd Brüsszelben”.




 

A miniszterelnök beszélt arról is, hogy a szlovákok már bevezették az eurót, de szerinte ezzel a lépéssel ők feladták a pénzügyi önállóságukat, mivel “nincs saját pénzük”. Korábban még a magyar kormány is tervezte ennek bevezetését, aminek határidejét mindig egyre jobban kitoltak, majd most ebből az látszik, hogy nem is tervezik bevezetni nálunk az eurót.

ORBÁN AZT IS KIJELENTETTE TOVÁBBÁ, HOGY MAGYARORSZÁG NEM FÜGG AZ EURÓPAI UNIÓS PÉNZEKTŐL.

 

Ezt az állítást még korábban a kormány által megrendelt tanulmány is megdöntötte, hisz abban az szerepelt, hogy

“HA NEM LETTEK VOLNA UNIÓS FORRÁSOK, AKKOR A MAGYAR GAZDASÁG 2006 ÉS 2015 KÖZÖTT 4,6 SZÁZALÉKOS NÖVEKEDÉS HELYETT 1,8 SZÁZALÉKOS CSÖKKENÉST PRODUKÁLT VOLNA”.

 




A civil szervezetekről Orbán azt mondta, hogy a nyugati politikusok hatalmas pénzösszegeket juttattak az emberek akaratával szembemenő “álcivileknek”. A miniszterelnök szeretné, ha Brüsszelben olyan döntés születne, ami kimondaná, hogy NGO-knak nem lehet EU-s pénzt adni, szerinte “ez egy harci kérdés a következő időszakban”.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top