A kormány a 2020-as költségvetésben 327 milliárd forintot szán a sportra, ami négyszerese a 2010-es összegnek
– jelentette be Szabó Tünde sportért felelős államtitkár csütörtöki sajtótájékoztatóján, hozzátéve, hogy a 2020-as állami költségvetés sportcélú kiadásokra elkülönített 327 milliárd forintos kerete 24 milliárdos többletet jelent 2019-hez képest.
Az államtitkár két sportvezetőt idézett beszédében. A Fina elnökét, aki a 2017-es vizes vébét minden idők legjobbjának nevezte, illetve Thomas Bach-ot, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökét, aki a kedden befejeződött vívó-világbajnokság kapcsán a világ legjelentősebb sportfővárosai közé sorolta Budapestet.
Szabó szerint a külföldi sportvezetőktől, például a Fina elnökétől, vagy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság vezetőjétől érkező elismerő szavak is bizonyítják, hogy jó úton jár a kormány sportpolitikája, majd az államtitkár a téma tágabb összefüggéseit is megemlítette.
Az említett idézetek, dicsérő szavak is erősítik a kormánynak azt a szándékát, hogy stratégiai ágazatként kezeli a sportot, hiszen további területeket generál, például gazdaság, turizmus, ezért befektetésként tekint a sportra.
A politikus hangsúlyozta, idén közel 150 nemzetközi sporteseménynek ad otthont Magyarország, és emlékeztetett a legfrissebb döntésre, hogy 2017 után 2027-ben is vizes vb-t rendezhet a főváros. Hozzátette: a vb rangját növeli, hogy a következő budapesti vizes vb olimpiai kvalifikációs lesz.
“Azonban nemcsak a rendezésekre lehetünk büszkék, mert a sporteredményeink is nagyszerűek” – közölte a szakállamtitkár, aki gratulált a 200 pillangón világcsúccsal győztes Milák Kristófnak, valamint a kedden véget ért vívó-világbajnokság magyar érmeseinek.
Szabó Tünde a fiatalokról szólva beszélt a junior női kézilabda-válogatottról amely házigazdaként a tavalyi vb-győzelem után idén az Európa-bajnokságot is megnyerte. “Ezek az eredmények azt mutatják, hogy jó úton járunk, jó előjelekkel készülhetünk Tokióra” – mondta a politikus, aki szerint Budapest olyan főváros, ahol jól megfér egymással a sport és a kultúra.
“Büszkeség, hogy ilyen fővárosunk van, ezt példázza a jövő héten kezdődő Maccabi Játékok, melynek keretén belül a zsidó kultúrával is megismerkedhetnek az érdeklődők” – emelte ki Szabó Tünde, és emlékeztetett arra, hogy az első magyar férfi és női olimpiai bajnok, Hajós Alfréd és Elek Ilona is zsidó származású volt.
Szabó elmondta, hogy Budapest 2019-re elnyerte az Európa Sportfővárosa címet, és a rangos nemzetközi események sorában még előttünk áll a szegedi olimpiai kvalifikációs kajak-kenu-világbajnokság, a szintén olimpiai kvalifikációs budapesti öttusa-világbajnokság, a junior úszó vb és a röplabda Európa-bajnokság.
“Novemberben átadják új Puskás Ferenc Arénát, amely 2020-as labdarúgó Eb egyik helyszíne lesz” – folytatta a felsorolást Szabó, aki a távolabbi jövőben rendezett események közül kiemelte a jövő évi Giro d’Italia Magyarországon rendezendő első három szakaszát, valamint a 2022-es férfi kézilabda Eb-t és 2023-as atlétikai vb-t.
“A magyar sportdiplomácia sosem volt ennyire erős, a nemzetközi szövetségek szívesen adják nekünk a világversenyeket. A cél továbbra is az, hogy sportnemzetből sportoló nemzetté váljunk” – fogalmazott.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
![Független hírek](https://fuggetlenhirek.info/wp-content/themes/flex-mag/images/logos/logo-large.png)
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.