Politika

Gyurcsány Ferenc: Alkotmányellenes, amit Orbán bejelentett Tusványoson

nyugatifeny.hu

Nehéz vitatkozni a DK elnökének verdiktjével.




A legerősebb ellenzéki párt elnöke szerint az alkotmánnyal is ellentétes az Orbán Viktor által Romániában meghirdetett kultúrharc.

 

Gyurcsány Ferenc kedden a közösségi oldalán fejtette ki a véleményét.

 

Azt írja:

“A kultúrharc alkotmányellenes

A jogállamnak törvényei vannak és nem ízlése. Sem kulturális, sem művészeti, sem tudományos ízlése.

A jogállam alkotmánya kimondja a kultúra, a művészet és a tudomány szabadságát, az állam végrehajtó intézményének, a kormánynak ezt a szabadságot kell garantálni, védeni.




A kormány és tagjainak ízlése magánügy, ezért bármifajta kultúrharc alkotmányellenes.

Mert magánízlést akar a közízlés rangjára emelni és ennek érdekében pénzzel, intézmények alapításával, befolyásolásával beavatkozik a kultúra, a művészet, a tudomány szabadságába, tehát megsérti az alkotmányt.

Ezt még tegyük hozzá Tusványoshoz. A kőműves kanál és a kard mellé…”

forrás

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

 




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top