Politika

Undorító húzással rúgtak ki a Honvédkórházból egy ápolónőt

nyugatifeny.hu

Nem hagyja magát, bíróságra megy.




Egy tavalyi törvénymódosítás következtében a honvédségnél, így a Honvédkórházban és tagintézményeiben is megszűnt annak a lehetősége, hogy valaki “civil” közalkalmazottként dolgozzon tovább.

 

A közalkalmazott dolgozóknak csak néhány napjuk volt arra, hogy eldönthessék, vállalják-e az új feltételeket. Bár az ígéretek szerint honvédelmi alkalmazottként valamivel több pénzre számíthattak, mint korábban, de az új jogviszony szigorúan korlátozza véleménynyilvánítási szabadságukat (a főnöki utasítást nem bírálhatják, párt nevében és érdekében nem vállalhatnak közszereplést) és gyülekezési jogukat is. Sőt,

még külföldi utazásaikat is be kell jelenteniük a főnöküknek.

 




Mindezekre a Magyar Helsinki Bizottság ügyfele, aki nem katona, hanem betegek gyógyításával foglalkozó ápolónő, nem volt hajlandó, ezért nem fogadta el a jogviszony megváltoztatását, és nem írta alá az elé tolt nyilatkozatot. Azok, akik így tettek,

nem kaptak végkielégítést a ledolgozott évek után.

 

A változásokról szóló minisztériumi tájékoztatóban az szerepelt, hogyha valaki nem “választja” az új, egyetlen lehetséges honvédelmi alkalmazotti jogállást, akkor foglalkoztatása a “törvény erejénél fogva” megszűnik, és hogy ilyen esetben végkielégítés meg felmentési időre járó pénz nem jár.

 

 

Csakhogy a törvény egyetlen szóval sem mondja, hogy ilyen esetben annak erejénél fogva szűnne meg a jogviszony és ne járna végkielégítés. Sőt, hasonló átalakításra – vagyis civil munkaviszonyból egyfajta közszolgálati jogviszonyra való módosításra – sok más területen sor került a kormányzati igazgatástól a rendőrségig, és

mindenhol járt végkielégítés.

 

Éppen ezért az évtizedes munkavégzés után méltánytalannak tartotta az elbocsátott ápoló, hogy a mintegy 800 ezres végkielégítését nem kapta meg, és a Magyar Helsinki Bizottsághoz fordult. A jogvédő szervezet elvállalta az egészségügyi dolgozó képviseletét a munkaügyi perben.

 

“Felfoghatatlan, hogy amikor az egészségügy vészes munkaerőhiánnyal küzd, bürokratikus pótcselekvések miatt miért kell felkészült szakembereket elbocsátani. De ha már megtörténik, vajon miért nem lehet azt méltányosan tenni?




 

Tízévnyi, fizikailag és lelkileg is nehéz közalkalmazotti munka után kötelezően háromhavi illetménynek megfelelő végkielégítés dukál. Sok mindent elárul az egészségügyi bérekről az összeg: ez ügyfelünk esetében kevesebb, mint 800 ezer forintot jelent. Mi ennek megállapítását kérjük a bíróságtól” – nyilatkozta Tóth Balázs, az ápolónő ügyvédje.

(via: Magyar Helsinki Bizottság)

forrás

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top