Politika

Már az Európai Bizottság is aggódik: A fideszes médiaszörny veszélyes a magyar sajtószabadságra

nyugatifeny.hu

Feltűnt nekik, hogy Orbánék már szinte mindent elfoglaltak.




A fideszes médiagólem magalapítása veszélyt jelent a sajtó szabadságára Magyarországon – állapította meg az Európai Bizottság megbízásából dolgozó intézet.

 

Népszava cikke szerint minden, a magyar média függetlenségét, működését befolyásoló tényező romlott a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) létrehozásával. Ezt a firenzei székhelyű Médiapluralizmus és Médiaszabadság Központ állapította meg.

 

Az intézet az alapítvány elnökét Liszkay Gábort Orbán Viktor közeli politikai szövetségeseként jellemzi, és azt is kiszúrták, hogy a kuratóriumban

korábbi és jelenlegi Fidesz-képviselők ülnek.

 

A Központ már 2017-ben megállapította, hogy a magyar médiamunkások nagyon rossz munkakörülmények között dolgoznak, az pedig már szinte alap, hogy tulajdonosváltás után újságírók vesztik el az állásukat.




 

Jellemző, hogy egyetlen olyan területet neveztek meg, ahol a KESMA létrejötte már nem tudott rontani a hazai sajtóviszonyokon: a magyar médiarendszer politikától való függése.

Ez már a lehető legrosszabb.

(via: Népszava) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top