Politika

Orbán Viktor az Isten?

Keresztény szemmel nem kérdés, hogy politikai vezetésre igenis szükség van, és hogy a politikai vezetésnek igenis legyen tekintélye, különben az ország kormányozhatatlan, elvégre nem lehet erőszakkal vezetni az embereket. 




 

A politikai vezetés tekintélyét a politikai vezetés erkölcse adja meg. Nem igaz, hogy a politikában nincs erkölcs. A tavaly áprilisi kétharmados győzelem óta tapinthatóan nő a feszültség a hívő keresztény magyarok körében. Egyre többen érzik rosszul magukat, bár nem tudják (nem akarják?) megfogalmazni, hogy miért. A vallásos fideszisták egyre ingerültebben kerülik a politikai témákat, igyekeznek röviden lezárni minden értékelő beszélgetést az új Orbán-kormányzatról. Nekik kíván segíteni ezt az írás a kormányzat három legfőbb bűnének bemutatásával.

A harmadik legnagyobb baj a rezsim mindent behálózó korrupciója.
 

 

Az egyház álláspontja egyértelmű: a korrupció bűn, a politikai vezetők által elkövethető legsúlyosabb bűnök egyike. Az Egyház társadalmi tanításának kompendiuma (összefoglalása) a 411. pontjában így fogalmaz: „A demokratikus rendszerek legsúlyosabb torzulásai közé tartozik a politikai korrupció, mert egyszerre árulja el az erkölcs alapelveit és a társadalmi igazságosság normáit.”

 




A korrupció társadalmat, népet, államot pusztító bűn, ezt minden egyházfő hangsúlyozta az elmúlt évtizedekben, a legrészletesebben II. János Pál pápa fejtette ki, számos megnyilatkozásában. Ugyanő mutatott rá a Reconciliatio et Paenitentia kezdetű buzdításában, hogy bizonyos kollektív magatartásformákat hajlamosak az emberek a „bűn szituációjaként”, azaz a a társadalmi struktúra hibájának értelmezni, és magukat felmenteni a részvétel felelőssége alól. II. János Pál leszögezte: „a szociális bűnök ilyen esetei egyéni bűnök felhalmozódásának a gyümölcsei. Igenis azok személyes bűnéről van szó, akik jogtalanságot kezdenek, pártolnak, abból hasznot húznak.”

 




A mai kormányzat fuldoklik a korrupcióban. Tisztátalan körülmények közt döntenek az állami nagyberuházásoktól a legutolsó Fidesz-községi pályázatokig mindenről, ráadásul ott van a letelepedési kötvények, a tao-pénzek, a magyarigazolványok ügye, az OLAF-jelentés a 4-es metróról meg Orbán Viktor közvetlen családtagjainak ELIOS-pályázatairól stb. Mindez együtt tökéletesen igazolja a szentszéki tanítást: az ilyen politika „akadályozza az állam helyes működését, negatívan befolyásolja a kormányon lévők és a kormányzottak között lévő viszonyokat; növekvő bizalmatlansághoz vezet a közintézmények iránt (…), alapjaiban torzítja el a meghatározó intézmények szerepét, mert azokat lobbista követelések közötti politikai alkuk terepéül és a kormányon lévők kiszolgálására használja fel. Ezen a módon a politikai döntések mindazok szűkös céljainak kedveznek, akik rendelkeznek eszközökkel, hogy ezeket a döntéseket befolyásolják és valamennyi polgár közös boldogulását meggátolják.”

A kormányzat második legnagyobb bűne a rágalmazás. A magyar történelemben utoljára a Rákosi-rendszer tartott fenn ilyen erőszakos, központosított sajtót.
 

 

A Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) puszta létezése összeegyeztethetetlen a keresztény és a demokratikus normákkal. Ez a közpénzen működő sajtóhadsereg folyamatosan mérgezi a közgondolkodást: rágalmaznak, hazudnak, kormányzati direktívák alapján. Márpedig a rágalmazó a sátán, aki rágalmaz, a Gonosz munkatársául szegődik. Ma az egész KESMA-sajtó a Gonosz munkatársa. A szakadatlan, gátlástalan rágalmazás sok éve folyik, 2015 óta történelmileg is páratlan energiával – és a legszörnyűbb időket idéző eredményességgel. Ma milliók hiszik el, hogy migránsok tömegei készülnek ide, akik majd megerőszakolnak mindenkit, hogy Orbán Viktor Európa legtekintélyesebb politikusa, hogy csak Orbán látja a jövőt, hogy Brüsszelben mindenki Soros bérence (vö. zsidóbérenc), hogy a moszlimok el akarják foglalni Európát, hogy a magyar ellenzéki politikusokra kent sártömegről ne is beszéljünk. Mára a a kormánysajtón élők teljesen elveszítették a realitásérzéküket, és leginkább azokhoz hasonlítanak, akik 1944 őszén még hittek a csodafegyverben.

 

A Fidesz-rajongó keresztény őszintén bevallhatná önmagának, hogy minden indulatát a kormánysajtó gerjesztette. Ő maga sosem néz, olvas, hallgat ellenzéki politikust vagy médiumot, kizárólag a fideszes interpretációkból tájékozódik, ezért a bennne gyülemlő negatív indulatok forrása valójában maga a kormányzati propaganda. A gyűlölködő közhangulatot a Nemzeti „Együttműködés” Rendszere gerjeszti és táplálja, ilyenformán ez is a sátán országát építi. Nem a nevenincs ellenzéki senkik miatt gyűlölködik a többség, hanem a tömegtámogatott kormányzat akaratából.

 

Pál apostol tömören megmondta: „a bűn zsoldja a halál”. Akik ma hisznek a kormánypropagandának, azok rettenetes árat fognak fizetni, amiért bedőltek a sátánnak, a rágalmazóknak. Mivel nagyon sokan vannak, az egész ország fogja a kárát látni ennek az ámokfutásnak.

 

Hitvallásos keresztény nem nyugtathatja magát azzal, hogy mások is korruptak, és máshol is hazudik a média. A keresztény tanítás egyértelmű: senki sem nyer bűnbocsánatot azért, mert ugyanazt a bűnt mások is elkövetik. Keresztény kormányzat nem lehet korrupt csak azért, mert a szoclib elődje is korrupt volt. Keresztény sajtó nem hazudhat azért, mert a liberális sajtó is hazudik. Ez az önfelmentés is hazug, képmutató.

 

Végül a legnagyobb bűn.

Ma milliónyi magyar nézi Orbán Viktort afféle Megváltónak, vallásos áhítattal csüngenek rajta. A Szentírás tanítása szerint ez az elképzelhető legnagyobb bűn, az első parancsolat megszegése.
 




 

Hitvalló keresztény csak a magát kinyilatkoztató szentháromságos egy Istenben hihet. Semmiféle földi hatalom nem lehet imádatunk tárgya, sem személy, sem intézmény. Akik Orbán Viktort tévedhetetlennek, tökéletesnek, imádnivalónak tartják, azok – nem keresztények.

ForrásMagyarhang




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top