Politika

Amerikai lobbistákat töm pénzzel az Orbán-kormány

nyugatifeny.hu

Kilincselőcégeket fogadtak fel méregdrágán.




Májusban nyolcvanmillió forintot szórtak el Orbánék washingtoni kijáró emberekre. Elsőként a Policy Impact Strategic Communications nevű lobbicéggel szerződtek, mintegy 160 ezer dollárért, ami mintegy 46,8 millió forintot jelent.

 

A megállapodás szerint a cég tanácsokkal látja el a washingtoni magyar nagykövetséget egyebek mellett arról, hogy miként lehetne javítani a két ország kétoldalú kapcsolatait. Emellett a

kormányzati ügyeket és a médiamegjelenések koordinálni fogják.

 

Ők intézték el azt is, hogy Szijjártó Péter Trump amerikai elnök kedvenc csatornáján, a Fox News-on szerepeljen.




 

Egy másik lobbicéggel is szerződött a kormány. A Policy Impact mellett – 2018 május 8-án – hat hónapra szóló, 100 ezer dollár, vagyis közel 30 millió forint értékű szerződést kötött a magyar kormány a Greenberg Traurig nevű floridai ügyvédi irodával. Ők egyébként nem csak Magyarországért kilincselnek, egy alvállalkozón keresztül Kazahsztánért is dolgoznak és egykor itt dolgozott Rudy Giuliani egykori New York-i polgármester, Donald Trump ügyvédje.

(via: Népszava) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top