Politika

Orbán a fejére állhat! Páros lábbal rúgott bele George Bush bizalmasa

Fotó: Orbán Viktor Facebook-oldala

Mint az már megszokottá vált, 2010 óta a nemzetközi közvélemény évről évre egyre rosszabbul vélekedik Magyarországról. Legutóbb a korábbi, budapesti amerikai nagykövet írt lesújtó véleményt a magyar kormányról.




Nancy Goodman Brinker, aki a legrosszabb indulattal sem mondható baloldalinak, hiszen az egykori republikánus George Bush nevezte ki, sajnálattal állapítja meg:

míg 2010 előtt szövetségesként lehetett hazánkra tekinteni, mára ez már a múlté; „kétes hírű” állammá váltunk.

 

Ismerik azt a kifejezést, hogy „lator állam”? Nos, a jobboldali amerikai politikus és diplomata szerint valami effélévé váltunk Orbán Viktor miniszterelnöksége alatt. Ezt, az útszéli minősítésekben nem válogató Kovács Zoltán kormányszóvivő – aki legutóbb épp az Unió elnökségét adó finn kormányzatot oktatta ki – természetesen nem hagyhatta szó nélkül.

Csak annyit kérdezett vissza a tőle érdeklődő sajtótól: „Egykori nagykövet”? A megalázónak szánt kitétel feltehetően annak szólt, hogy a Fidesz történelmen kívülinek, s ezért talán meg sem történtnek tekint olyan eseményeket s nem létezőknek azok szereplőit, amelyek Orbán 2010-es hatalomra kerülése előtt voltak.

 




Kovács hozzátette: addig növelnék Magyarország katonai kiadásait, amíg az el nem éri a GDP 2%-át. Ez nem kevesebb, mint 72 milliárd forint. Ennek a pénznek akár a töredéke is jelentős segítség lenne a magyar egészségügynek, melyben akkora az orvoshiány, hogy nyáron van olyan település, ahol két hónapig nincs ellátás. Vagy akár a magyar oktatásba, ahol szintén csak forrásmegvonásokról, értelmetlen központosításokról hallhatunk 2010 óta.

 

Kovács szerint Trump elnöksége óta gyümölcsöző a kapcsolat hazánk és Amerika között. Felidéznénk a kormányszóvivőnek néhány cáfolatot erre:

  • Amerika megszólalt, amikor Orbán menedéket adott a hazájából menekülni kényszerült, tolvaj és maffiózó Nikola Gruevszkinek, Macedónia volt miniszterelnökének.
  • Washington akkor sem hallgatott, amikor Budapesten bejelentették: nem csak beengedik Magyarországra Vlagyimir Putyin KGB-bankját, hanem diplomáciai mentességet is adnak neki.
  • És bizony Amerikában nyomozás folyik Orbán meggazdagodása ügyében, s egyre több olyan magyar oligarcha kerül az amerikai igazságszolgáltatás látómezejébe, aki egyedül Orbánnak köszönheti fényes meggazdagodását.

 




Még hogy jók lennének a magyar-amerikai viszonyok! Várjuk ki a végét…

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top