Politika

Szijjártó ebbe belebukhat: olyasmibe nyúlt, amire a darázsfészek enyhe kifejezés!

MTI-fotó: Marjai János

Ahogy az korábban kiderült, a magyar kormány legújabb agymenése egy kikötővásárlás az olaszországi Triesztben – „mindössze” 100 millió euróért; ez testvérek között is nem kevesebb, mint 32 és fél milliárd forint.




Nem elég, hogy stratégiailag az országnak ez egy teljesen haszontalan beruházás, de nem sokkal a szerződés megkötése után a szóban forgó kikötőről az is kiderült, hogy ezen a területen túl sekély a víz a konténeres teherhajók kikötéséhez, holott a magyar tengeri kereskedelmet – és persze, nem csak a magyart – ilyen hajókon bonyolítják le.

 

Ezek után Szijjártó Péter külügyminiszter ahelyett, hogy a nyilvánosság előtt magyarázatot adott volna erre a közpénzmilliárdokat felemésztő felesleges beruházásra, még saját lakájmédiájuk, az Origó kérdései elől is kitért, amikor az kénytelen volt idézni néhány, az abszurd beruházással kapcsolatos, széles körben elterjedt kételyt.

A miniszter ehelyett egy semmitmondó, közhelyekkel teli nyilatkozatot tett, melyben – többek között – ilyesmik szerepeltek:

„A magyar kikötővel Magyarország erősödik, hiszen a gazdaságnak és a vállalkozásoknak alapvető érdeke, hogy legyen egy magyar kijárat a tengerre.”

 

Azt persze nem említi a külügyminiszter, hogy mi értelme van egy teljesen új terminál felhúzásának, ahelyett, hogy a jelenleg is jól működő kikötőkön keresztül, kereskednének a magyar gazdaság szereplői.




 

Ez az olaszországi beruházás ép ésszel felfoghatatlan, és bár Szijjártó próbálja azt mosdatni, pontosan tudja, hogy ebbe akár bele is bukhat. Érdemes lesz figyelnünk, hogy mi történik ezzel a “magyar” kikötővel, és minél több helyre eljuttatnunk a mutyiberuházás hírét.

 

Ezt nem dughatják le a torkunkon anélkül, hogy fennakadna!

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top