Politika

Rendőrt kellett hívni: a Fidesz delegáltja elvesztette a fejét, és meg akarta semmisíteni a bizonyítékot

Kép forrása: MTI

Az idősekk otthona és a bentlakásos intézmények mindig is rákfenéi voltak a szavazásnak, ott ugyanis a személyzet és a mozgóurnát kiszállítók könnyedén befolyásolhatják az idős, beteg embereket. Így történt ez ma is, amikor a budapesti Belgrád rakparton lévő idősek otthonába szállították a mozgóurnát.




A Momentum Mozgalom délután közleményben számolt be róla, hogy dél körül a Momentum egyik szavazatszámlálója egy a Fidesz által delegált szavazatszámlálóval együtt mozgóurnát vitt a Belgrád rakparton található idősek otthonába, a szavazás során a fideszes szavazatszámláló és az intézmény vezetője bent akartak maradni a teremben, míg az otthon lakói leadják szavazatukat.

 

Az ellenzéki szavazatszámláló ezt szabálytalannak ítélte meg, és erre fel is hívta a kiérkezők figyelmét, majd jegyzőkönyvet készíttetett a történtekről.

A szavazás befejeztével távozás előtt a Fidesz szavazatszámlálója elveszítette a fejét. Nem örült annak, hogy rajtakapták egy lehetséges visszaélésen, ezért egyszerűen összegyűrte a jegyzőkönyvet.




 

A Momentum szavazatszámlálója ezért rendőrt hívott, a párt jogászai pedig vizsgálják a további lépéseket.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top