Politika

Visszavágott Orbánnak Finnország – pokollá tehetik az életét ősztől

Pestibulvar.hu

Csattanós válasz érkezett a kormányfő tusványosi ámokfutására.




 

Véleménycikkben kelt ki a magyar kormány ellen a volt finn nagykövet. Petri Tuomi-Nikula bizonyára azt sérelmezhette, hogy Orbánnak tusványosi beszédében volt képe még a finneket vádolni azzal, hogy az országukban nincs jogállamiság. A nagykövet most csattanós választ adott Orbánnak; mint mondta, elege van abból, hogy néhány uniós tagállam semmibe veszi a közös uniós értékeket. Szerinte eljött az ideje annak, hogy véget vessenek ennek a gyakorlatnak.




AZT IS ELMONDTA, HOGYHA KELL, MÉG AZ UNIÓS TÁMOGATÁSOKTÓL IS MEG KELL FOSZTANI EZEKET AZ ORSZÁGOKAT.

 

Tuomi-Nikola szerint Finnország soros EU-elnöksége legfőbb feladatának tekinti a jogállamiság megerősítését. Orbán szerinte a finnek mocskolásával valójában erre reagált Tusványoson. Hozzátette: a magyar kormányfőnek óriási szüksége van az uniós támogatásokra, Magyarország kapja ugyanis a legtöbbet egy főre levetítve a támogatásokból. A kormány szerinte így képes fenntartani az intézményesített korrupciót az országban.

“MAGYARORSZÁG AZ EGYIK LEGKORRUPTABB ORSZÁG AZ UNIÓBAN”

– fogalmazott. Azt még nagyobb bajnak nevezte, hogy a Fidesz 2010 óta egypárti uralmat épített ki, és az egykori magyar demokráciából egy választásos vagy hibrid autokráciát csinált. Tuomi-Nikola szerint a demokrácia, abban a formában, ahogyan az Nyugaton létezik, már nincs jelen Magyarországon. Orbán mindennek a tetejébe ráadásul már csak nem is tagadja hozzáállását a liberális demokráciához, nem véletlenül beszél évek óta illiberális vagy kereszténydemokráciáról.




“AZ EU ÉRTÉKRENDJE, ÉS SZABÁLYAI MINDEN TAGÁLLAMRA AZONOSAN ÉRVÉNYESEK. ÍGY MAGYARORSZÁGRA IS”

– foglalta össze véleményét a nagykövet. Ha ez a harcos tempó várható a finn vezetéstől, Orbánnak – a közelgő gazdasági válság és az Európai Néppártból történő kizárása mellett – bőven lesz mitől félnie ősztől.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top