Politika

“Tessék kiszállni a gyöngyházfény-színű terepjárójából!” – nyílt levél a Fidesz primadonnájának

Kép forrása: Hassay Zsófia Facebook-oldala

Tisztelt Hassay Zsófia!

A VI. kerület jelenlegi polgármestereként nagy teljesítményt nyújtott egy érzékeny területen, amelyet a magyarok sosem tudtak olyan profizmussal kezelni, ahogy Ön. Ez nem más, mint a spórolás.

 

Ahogy korábban már az Ellenszélen beszámoltunk róla, Temesvári Szilvia Benedikta, a Párbeszéd hatodik kerületi politikusa sajtótájékoztatóján ismertette, hogy Ön a vagyonnyilatkozatában bevallott családi állapota szerint egyedülálló, így a saját bevételén kívül nincs más a háztartásában, akivel összeadja, amije van. Mégis sikerült két év alatt a VI. kerületi szemetes, zajos utcákról egy sokkal szebb környezetbe költöznie, így a II. kerület idilli nyugalmát élvezheti a 82 millió forintért vásárolt “jurtában”, amelyhez egy akkora kert tartozik, amelynél Terézváros legnagyobb parkja is csak alig tízszer nagyobb.

Amellett, hogy ennyi pénzt takarított meg, nyilvánvalóan más kiadásai is voltak. Ha nem lenne egy megválasztott városvezető, nem turkálnék a zsebében, de mivel mégiscsak a köz pénzét kapja meg fizetésül, érdekelne, hogy milyen módszerrel sikerült ez a spórolás, és szerintem ezzel nem vagyok egyedül.

 

Szeretném felkérni Önt, hogy egy pillanatra szíveskedjen kiszállni a gyöngyházfény-színű autójából, amely Önhöz kétségkívül illik, (hiszen kellőképp luxi, mégis spórolós az üzemanyag-felhasználása tekintetében), és szánjon időt arra, hogy néhány praktikus tanáccsal elássa a választópolgárokat arról, hogy miként tudják a megtakarításaikat ilyen gyorsan és szembetűnően gyarapítani! Olyan Hassay-módra.


 

Biztos vagyok benne, hogy az életmód, amit folytat, kigazdálkodható valahogy, de ehhez biztosan valami leleményes praktikára van szükség. Kérem, ossza meg velünk, hadd gazdagodjunk mi is!

 

Köszönettel,
Jabronka Richárd

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top