Politika

Beindult a bomlás a Fideszben – az összes képviselő kilépett a pártból egy városban

Pestibulvar.hu

Megesett az, ami eddig még soha: egy eddig kétharmaddal Fidesz irányítás alatt működő város fideszes önkormányzati képviselő nélkül maradt! Szécsény önkormányzata közleményben közölte, hogy a testület fideszes önkormányzati képviselői egységesen kiléptek a Fideszből.




 

A bomlás már régebben megindult, mert a kereszténydemokrata képviselőknek már korábban kezdeményezte a kizárását a KDNP megyei elnöke. Ezzel a lépéssel

0 AZAZ NULLA KÉPVISELŐJE MARADT A KORMÁNYPÁRTOKNAK A VÁROSBAN!

 

Az ügy mögött a túl sokat akaró kereszténydemokraták és a fafejű fideszesek belső harca áll. Ugyanis,  a helyi kereszténydemokraták egységesen azt szerették volna, ha a jelenlegi városvezető marad a Fidesz-KDNP közös jelöltje. A helyi fideszesek viszont nagy ívben tettek -az egyébként számukra is kötelező- egyeztetésre, és a saját elnöküket, Varga Bélát jelölték a posztra.

A kilépők nyilatkozata szerint a KDNP Nógrád megyei elnöke és Fidesz szécsényi alapszervezetének elnöke közösen szétvernek egy évtizedek óta sikeresen működő helyi szövetséget, amihez ők nem akarnak asszisztálni.




HIÁBA, ÚGY LÁTSZIK IDÉN EZ LESZ A TREND, ELLENZÉKI ÖSSZEFOGÁS, KORMÁNYPÁRTI SZÉTHÚZÁS.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top