Politika

Elképesztő, hogy mit üzent Orbán a nyugdíjasoknak

Ellenszel.hu

Virányi András (Bandita) az elmaradt nyugdíjak kapcsán sem hazudtolta meg magát. Frappáns, de sajnos tartalmilag szomorú levelet írt blogjában Orbán nevében a nyugdíjasoknak. (Mielőtt a Fidesz jelentene minket: a levél természetesen fiktív és a szerző engedélyével tettük közzé.)




“Ma azért nem tudtunk utalni nektek drága honfitársaim, mert mi most éppen megőrizzük a nyugdíjak értékét. Ezért vigyázunk rá helyettetek.

 

A szocialisták elvettek egyhavi nyugdíjat tőletek, amit előtte hét évig adtak nektek, mi meg adunk nyugdíjprémiumot, Erzsébet utalványt, meg infláció alatti emeléssel szúrjuk ki a szemetek, főleg ha választási év van.

Most nem lesz majd csak májusban egy, ezért is kezdtünk bele még tavaly megbuherálni a számítógépes rendszert. Elb@sztuk, de ezért nem mi vagyunk a hibásak. A választáskor sikerült nekünk összehozni a kétharmadot ugyanezzel a technikával, most meg nem, mert csak rólatok van szó, nem a mi csalással megszerzett hatalmunkról. Ezért nem mi vagyunk a hibásak. Hanem a soros ügynökök, meg Brüsszel aki a pénzt adta a rendszer megújítására. De mi azt a lóvét inkább elloptuk, ahogy eddig is tettük az onnan érkező pénzzel, de csak miattatok, hogy nekünk jó legyen.




 

Pont tegnap mondta Orbán Viktor, hogy mikor ő dolgozott akkor mindig megkapta utána a bérét. Na akkor ti is ehhez tartsátok most magatokat. Meg fogjátok kapni, csak várjátok ki. Drága miniszterelnök urunk életében egy percet nem volt melóban, ezért pontosan tudja miről beszél.

 

A nyugdíj egy élet ledolgozott munkája után jár nektek, viszont nekünk kell kifizetni a stadionok, a karmeliták, a magánrepülők, a kisvasutak helyett. Hát ez azért nem könnyű, főleg mióta annyira szárnyal a gazdaság, hogy a második legszegényebbek vagyunk az unióban.

 

Meg különben is, alig három napról van szó. Egyenlőre. Három nap alatt csak Mészáros Lőrinc tud csodát tenni, még ilyenkor is százmilliókat keres Orbán Viktornak, pedig hétvége lesz, és a zsebre baszott kezű nem is foglalkozik üzlettel. De ezt is elmondta nektek, csak nem figyeltetek eléggé.

 

Úgyhogy nyugi, vegyétek elő a tartalékot, és hibáztassátok valakit, majd mi megmondjuk hogy ki legyen az, csak nézzétek a köztévét, amire évi kilencven milliárdot költünk a költségvetésből, ahonnan a nyugdíj is jön.




 

Egyben felszólítjuk az ellenzéket, hogy ne használják fel ezt a késést mindenféle politikai haszonszerzésre. Van elég bajuk a nyugdíjasoknak, nem kell őket feleslegesen hergelni. Most mennek fel az élelmiszerárak, emelkedik a rezsi, drágul a kenyér, és ebben az évben megszűnik az Erzsébet utalvány is. Sokan dideregnek a fűtetlen házukban, mert drága a tüzelő, pedig mi megígértük rá a támogatást, csak nem gondoltuk komolyan. Választás volt, és kellett a szavazat.

 

Ha bármely nyugdíjas honfitársunk most arra vár, mi kiállunk és bocsánatot kérünk tőlük az elmaradt utalásért, az menjen orvoshoz, és ott várjon addig ameddig leszakad a plafon a kórházban. Nem fogjuk beismerni a tévedésünk, azt meg hogy hibáztunk végképp nem. Nem olyannak neveltek bennünket a szüleink, akik biztos nem rinyálnak ha most késik a nyugdíjuk. Mi támogatjuk őket, és nevükre íratjuk a vagyonunkat.

 




Szóval nincs itt kérem semmi látnivaló kedves nyugdíjasok, három nap múlva magától megoldódik minden. Addig is amit küldtünk csekket a támogatásért vigyék gyorsan a postára, ne feledjék kitöltve, megtömve feladni, mert kampányolnánk belőle milyen jól is teljesít az ország, mióta Orbán Viktor van hatalmon.”

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top