Belföld

Mészáros csak venni szeret, nem építeni

A felcsúti oligarcha érdekeltségeinek addig fontos a Balaton, amíg olcsón szerezhet ott ingatlant. A fejlesztésekkel ugyanis már nem kapkod.




 

Sorra vásároltak fel balatoni kempingeket, kikötőt, vízparti telkeket, szállodákat Mészáros Lőrinc érdekeltségei, valamint olyan cégek amelyek a kormányfő vejéhez, Tiborcz Istvánhoz köthetők. A felvásárlási láznak nagy visszhangja volt, főként akkor, amikor kiderült, hogy gyanúsan jó áron kerültek a NER-közeli vállalkozók érdekeltségeibe az ingatlanok. Ezzel együtt a tóparti településeken akadtak olyan vélemények is: „Most majd legalább hátszélben elindul a fejlesztés!” Csalódniuk kellett azonban azoknak, akik így gondolták. Egyfelől az érintett cégek, ha voltak is fejlesztési terveik, azokat többnyire nem verték nagy dobra, és lázas építkezés sem kezdődött az ingatlanok többségén. A helyzetről sokat elárul, hogy több érintett önkormányzatnál is úgy fogalmaztak: sötétben tapogatóznak Mészáros Lőrinc érdekeltségeinek jövője kapcsán.

Mészáros Lőrinc 2016-ban érkezett meg a Balatonhoz, amikor a Hunguest Hotels megvásárlásával többek között tókörnyéki szállodák tulajdonosai is lett, egy évvel később pedig a Balatontourist megvételével már a kempingek nagy részét is magáénak mondhatta. Tiborcz István öt esztendeje a keszthelyi jachtkikötő furmányos megszerzésével vetette meg lábát a tóparton, s azóta szállodákkal, kempingekkel, s értékes vízparti ingatlanokkal bővültek érdekeltségei.

 




 

Orbán bizalmasai láthatóan Keszthelyben látták a legnagyobb potenciált, itt ugyanis négy szállodát, két kempinget, a jachtkikötőt és egy igencsak értékes telket szereztek meg. Ráadásul sokáig úgy tűnt, a kormánypárti városvezetésben megfelelő partnerre leltek, hiszen a képviselő-testület az év elején, nem sokkal az új Balaton-törvény életbe lépése előtt kiemelt fejlesztési területté minősített volna part menti övezeteket, tulajdonképpen kivonva ezzel orbáni vejének és barátjának ingatlanjait a szigorodó szabályozás alól. A próbálkozás azonban akkora visszhangot váltott ki, hogy az előterjesztést végül visszavonta a testület.

A Mészároshoz tartozó keszthelyi Hotel Via helyén elvileg már az idénre állnia kellene az új, tervek szerint ötcsillagos szállodának, ám még csak most bontják a régi épületet. A majdani Hotel Baronhoz persze nemcsak saját forrást kell felhasználnia a felcsúti oligarchának, hiszen a Kisfaludy-program keretében 1,8 milliárdos uniós pénzt nyert a projekthez. A Balaton szálló viszont régi lepusztultságával rontja a strand és a kikötő képét, úgy tudjuk, Mészáros Lőrincéknek még tervei sincsenek az épülettel. Szintén nem tudni, mikor újulhat meg a felcsúti oligarchához tartozó Hotel Helikon: noha forrásaink szerint 2016-ban azt ígérték, egy éven belül megkezdődik a rekonstrukciója, a szálloda mind a mai napig zárva van. A hotelnek már honlapja sincs, az ígért fejlesztésekről sehol nem tájékoztatják a szálló régi és leendő vendégeit.

Tiborcz István sem kapkodja el a Hullám Hotel felújítását: az épület évekkel ezelőtt bekerült az Erzsébet-programba, s azóta a nyári szezonban munkásszállóként működik – forrásaink szerint vélhetően az állami programnak köszönhetően így kitermeli a fenntartási költségeket, míg valamilyen pályázati pénzt sikerül szerezni a felújításához. Nem üzemel már a Tiborcz-féle egykori Zalatour kemping sem, ahol a tervek szerint apartmanházak épülnek majd.

A hírek szerint ez lesz a sorsa a Mészáros-birodalomhoz tartozó több kempingnek is. A balatonszemesi Vadvirágról tavaly elterjedt, hogy idén már ki sem nyit, ám ezen a nyáron még üzemel, vagyis a fejlesztés nem indult el itt sem – egyébként az ígérik, hogy majd valamikor 160-180 szobás szálloda, illetve nyolc, tizenkét szobás luxusapartmanház épül itt. A Tiborczhoz tartozó fonyódi Napsugár kempingnél konkrét beruházásról ugyan még nem hallani, de rengeteg fát már kivágtak a területen.

 




 

Mészáros érdekeltségébe került a balatonvilágosi hajdani pártüdülő, a Club Aliga is, s bár komoly lakossági tiltakozás indult a helyiek részéről a vízpartjuk megmentéséért, az önkormányzat sem tud semmit a felcsúti oligarcha terveiről: a hírek szerint a nyár, de legkésőbb az év végére tájékoztatják a falut a szándékaikról – úgy tudni, szállodákat és luxusüdülőket építenének a hatalmas területen.

A többi kempingben és szállodában viszont csak afféle kötelező fenntartói fejlesztésekről kaptunk hírt, érdemi beruházásokról nem tudnak forrásaink, vagyis a jelek szerint a kormányfői barátja, és veje ott kezd érdemi fejlesztésbe, ahol komoly állami dotációra számíthatnak.

Noha a legtöbb helyen nemhogy fejlesztésnek, még terveknek sincs nyoma, akadnak azért kivételek. Mészáros a nyertese egy balatonfüredi fejlesztésnek: az ősszel kezdenek építeni egy luxushotelt a jachtkikötőnél, közvetlenül a Füred kemping mellett. Az elvileg 2021-re befejeződő építkezést a Magyar Turisztikai Ügynökség 1,7 milliárd forinttal támogatta.

 

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top