Politika

Csak arra van pénz, ami Orbánnak fontos, minden más hanyagolható!

AFP Photo/Kisbenedek Attila

Kit ne háborítana fel egy olyan hír, melyben azt hallja, hogy egy általános iskolában leomlott a tető, penészes a tornaterem, folyamatosan hullik a vakolat, kevés férőhely van az ebédlőben, nincs elegendő mosdó, és több helyen beázik mikor esik az eső.




ILYENKOR A LEGTÖBBEN ARRA GONDOLNAK, HOGY MIÉRT NEM ÚJÍTJA FEL AZ ÁLLAM?! MIRE MEGY EL AZ ADÓFIZETŐK PÉNZE?!

 

Míg vannak ilyen iskolák, amiket az Orbán-kormány magukra hagyott, a közpénz milliárdokból inkább arra áldoznak, hogy például gombamód szaporodnak az országban a fűthető gyeppel rendelkező futballstadionok.

 

Az említett gyömrői Fekete István Általános Iskola azonban nem marad sokáig ilyen állapotban, ugyanis miután a hivataloknak írt levelekre érdemben nem kaptak választ, a szülők elhatározták, hogy saját kezűleg újítják fel az intézményt.

A nyári szünetben is sokan tolonganak az iskola udvarán, csak most diákok helyett a szülők sürgölődnek, minden nap legalább 20-30-an gyűlnek össze és teszik rendbe az általános iskolát.




 

Az ATV Híradójának Vályi Bernadett elmondta, hogy tavaly a szülők több petíciót is írtak az iskola rendbetétele miatt és még aláírásgyűjtésbe is kezdtek, de érdemi választ sosem kaptak egyik hivatalból sem.

“KAPJUK FOLYAMATOSAN VISSZA A PETÍCIÓRA A VÁLASZOKAT A KÜLÖNBÖZŐ HIVATALOKTÓL, EZ A NESZE SEMMI FOGD MEG JÓL VÁLASZOK.”

 

Megelégelve az illetékes vezetés semmittevését, a szülők saját kezükbe vették az irányítást, és mára már teljesen rendbe rakták a tornacsarnokot, ahol kifestettek, kicserélték az ablakokat, helyre igazították a bordás falakat és újrafestették az udvari játékokat.

 

Sok mindent kell még helyre rakniuk a tanév kezdéséig, de céljuk elérésében segítséget nyújt nekik az egykori polgármester, Gyenes Levente is.

GYENES 2002-BEN LETT VÁROSVEZETŐ, ÉS AKKOR INDÍTOTTÁK ÚTNAK AZT AZ ISKOLA, ÉS INTÉZMÉNY FELÚJÍTÁSI PROGRAMOT, MELYBŐL VÉGÜL EGYEDÜL A FEKETE ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA MARADT KI.

 

Mire ideértünk volna addigra már államosították ezeket az intézményeket, és akkor a tankerület átvette, akkor is azért valamennyi pénzt azért tudtunk félrerakni erre az iskolára csak aztán én 2017-től már nem töltöttem be a polgármesteri tisztséget, és akkor ez valahogy kézen közön eltűnt.” – nyilatkozta Gyenes Levente.

 

A híradónak nyilatkozott az új polgármester is, aki elmondta, próbálnak segíteni a szülőknek, például azzal, hogy az önkormányzat egy helyi boltban bianco számlát nyitott, ahol a szülők mindent meg tudnak venni, ami a felújításhoz kellhet.

 




Azt azonban, hogy az iskolát miért nem újította fel a tankerület és hova tűnt a pénz, vagy hogy miért nem kaptak érdemi választ a hivataloktól a szülők, sajnos nem tudni. Szerintem mindenesetre elég szomorú, hogy míg milliárdokat költenek felesleges beruházásokra, az ilyen felújításokra a kormány nem nyújt elegendő támogatást.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top