Belföld

Robotrajok őrizhetik majd a magyar határ déli szakaszát

Éjjel-nappal, a nap 24 órájában felügyelhetik a magyar határt.

 




Néhány éven belül biometrikus azonosításon alapuló automatizált átléptetési rendszerek lesznek a magyarországi határátkelőknél.

“A zöldhatárt, kiemelten a migrációs nyomásnak kitett déli szakaszt autonóm robotrajok őrizhetik” – derül ki a Magyarország nemzeti integrált határigazgatási stratégiája (­2019–2021) című, közelmúltban megjelent dokumentumból, írta meg a Magyar Nemzet

A sci-fibe illő fejlesztések tervei szerint a robotok éjjel-nappal, a nap 24 órájában rajta tartják majd a szemüket a határsávon.

Felvételeket készítenek és az illetékes tisztek ezek alapján döntik majd el, szükséges-e élőerős erősítés.

A határvédelmi rendszer a Roborder nevet kapta, kifejlesztését az Európai Unió Horizon 2020 K+F alapja is támogatja és akár már 2021 végétől életbe léphet.

A Roborder-rendszer szárazföldi határok ellenőrzésére optimalizált változata szárazföldi robotjárművekből (UGV) és többfajta automatizált légi járműből, úgynevezett drónból (UAV), az ezekhez kapcsolódó fix telepítésű optikai és radarfelderítő egységekből és irányítóközpontokból áll majd.




 

A határőrizeti, felügyeleti feladatok, az illegális bevándorlás és embercsempészet elleni küzdelem komplex feladatrendszere igényli a robotjárművek alkalmazását – írta a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense, Németh András őrnagy a Hadmérnök című lapban, egy tavaly megjelent tanulmánysorozatban.

Ő is kiemelte, hogy az egyre nagyobb autonómiával rendelkező légi robotokat az operátorok már nem vezetni, hanem parancsokkal irányítani, illetve tevékenységüket csak felügyelni fogják a feladatuk végrehajtása közben.

A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy a robotok technikai kialakítása, alkalmazási kereteik kidolgozása már 2017 óta tart.

Magyar részről az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) 83,7 millió forinttal szállt be a fejlesztésbe, a szakmai munkában pedig a Magyar Közszolgálati Egyetem (MKE) is részt vesz.

 

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top